CSALÁD SZEREPE · KOMMUNIKÁCIÓ

Hogyan vedd rá, hogy együttműködjön 4+1 lépésben

Van az az állapot, amikor már a reggelekre is szorongással gondolsz? Egy újabb nap, amikor a gyereked érthetetlen és teljesen indokolatlan dolgokon fog kiborulni és visítani és/ vagy zokogni és nem tudod rávenni, hogy együttműködjön? És tudod, hogy neked ehhez már semmi, de semmi türelmed nincs, mert a hátad közepére se kívánod az egész napos nyavajgást! Ismerős?

Várod azt a napot, amikor a gyermeked egyszercsak úgy ébred fel, hogy minden gondját, baját elmondja neked, szépen kér és előzékenyen felajánlja a segítségét a legtöbb tevékenységhez? Biztosan létezik ilyen gyerek is, aki az első adandó alkalommal felajánlaja, hogy együttmöködjön és ezt a jó tulajdonságát a levegővétellel szívja magába. A legtöbbük viszont nem így indul neki a nagyvilágnak.

Az a rossz hírünk, hogy ahhoz, hogy a gyermeked együttműködjön, ahhoz neked kell többet dolgoznod az élete első jó pár évében. Kitartóan és türelmesen. De az a jó hírünk, hogy az együttműködés tanulható.

Nem, sajnos az sosem elég ha csak elmondjuk (akár 1654*), mutatnunk is kell és ami a legfontosabb, hogy hitelesnek kell maradnunk.

Szóval mi az amit mi tehetünk azért, hogy a gyermekünk együttműködjön?

  1. Figyelem! – Amikor valami olyan dolog történik, amin nettó 1,5 másodperc alatt kiakadsz és azonnal bevillan, hogy “már megint mi a bajod van?”, akkor vegyél egy (sok) levegőt és figyelj. Pontosan mi történt a gyerekkel? Mit szeretne? Figyelj oda rá ítélkezés nélkül, ahol nincs helye a te saját beleerőltetett elképzeléseidnek. Alázattal, elvárások nélkül figyelj.
  2. Validálás! – Fogadd el az érzéseit. Akkor is ha számodra teljesen bagatellnek is tűnik. Legyen alapvetés, hogy érzésekkel nem vitatkozunk. Tudjuk, hoyg ezt nagyon nehéz kivitelezni, hogy ne legyen zsigerből válasz, hogy “katona dolog”, “nem is fáj annyira”, “emiatt nem kell sírni” stb… De mi nem dönthetjük el, hogy a másik mit érez. Nem oktatunk, edukálunk, prédikálunk egy olyan embernek, akivel nem vagyunk szinkronban. Nincs értelme, mert akár bizalomvesztéssel is járhat. Ennek is megvan az ideje, de nem itt, amikor valakinek a viharában próbálunk támogatni és sérülékeny. Épp csak beengedett a bizalmába és a komfortzónájába, nem vágom azonnal “pofon”.
  3. Kapcsolódás! – Aktív figyelem és az érzelmek jogosságának elismerése nélkül nem tud megvalósulni a tiszta, harmonikus kapcsolódás. Természetesen a saját gyermekünkkel sokszor elég csak egy mosoly vagy egy ölelés és azonnal összekapcsolódva érezhetjük magunkat. Ez itt lehet egy érintés, egy elismerés, egy vicces megjegyzés, akár csiklandozás vagy bármi olyan gesztus, amely a szeretet nyelvén szól a másikhoz.
  4. Együttműködés és közös működés! – Ezen a ponton jutunk el oda, hogy tudom módosítani a másik ember viselkedését. Vagy a saját hozzáállásomat. Itt még mindig nincs helye az edukációnak, a kioktatásnak pedig sosem jön el az ideje. Viszont azt már előre vetíthetjük, hogy egy reflexió milyen eredményt hoz ki az előbbi helyzet után. Azaz, mi történt most, hogyan éreztük benne magunkat, mit lehetne legközelebb másképpen csinálni? Ezt is megkérdezzük és közösen válaszoljuk meg.
+1. Segítsetek a gyermekeiteknek, hogy bővüljön az érzelmi intelligencia fogalmi körébe emelhető szókincsük. De nem akkor, amikor ilyen     helyzetben vagytok. Az EQ fejlesztés egy külön helyzetgyakorlat legyen.

Ahhoz, hogy minden lépésen végig tudjatok menni, ahhoz először neked is egynsúlyba kell kerülnöd. De ha sikerül túllépned azon, hogy zsigerből reagálj és megadod magatoknak azt az időt, ahol mind a ketten végig tudtok lépkedni a folymaton, akkor hidd el, hogy ezek a körök egyre rövidebbek lesznek. Ha a gyerekednek szüksége van egy kis időre, amíg beenged a bizalmába, akkor add meg neki. Ha nem ő azonnal tud kapcsolódással reagálni, akkor add meg neki ezt az igényét és tudni fogja, hogy hozzád fordulhat.

Ne csak azt ismételgesd neki, hogy neked bármit elmondhat, mert érezni fogja ha te nem tudsz tiszta figyelemmel figyelni rá. Beszélj te is bármikor az érzéseidről. Bátran mondd el a gyermekednek, hogy fáradt vagy, türelmetlen vagy, szomorú vagy vagy éppen boldog. Ahhoz, hogy együttműködjön a gyermeked, ahhoz neked is együtt kell tudnod működnöd.

És amit ne felejts el, hogy ezt a 4 lépéses módszert az összes kommunikációdba beépítheted. Korosztálytól függetlenül. Gyakorold és akkor el fogsz jutni arra a szintre, amikor a testvérek nem azonnal gyepálni kezdik egymást, hanem megkérdezik a másiktól, hogy mit szeretnél? majd közösen találnak megoldást a felmerült gondjukra.

Nem, nincs rá egy kapszula, amit megesznek reggel és egész napos hatása a fenti lépések azonnali alkalmazása.

Kitartás, gyakorlás és példamutatás. Menni fog nektek is!

Ha úgy érzitek, hogy segítségre van szükségetek, írjatok nekünk vagy figyeljétek a programjainkat, ahol találkozhatunk!

Kövessetek minket Facebookon vagy csatlakozzatok hozzánk a támogató csoportunkban.

CSALÁD SZEREPE · SZENZOROS BLOG

Egy ANYA naplója

—- vigyázat, felkavaró, mélyről meginduló bejegyzés következik! —- Szenzoros feldolgozási zavar egy anya lelkén át megszűrve —– 

Kedves Naplóm!

 

A mai nap is egy szar volt, egy utolsó, bűzös, híg fos, a pöcegödör legalja, ahonnan alkalmanként kinézel, hogy pillanatokra elmerülj a normális világban. Hogy azt érezd, hogy élsz, úgy igazán.

Nem elég aludni, ha a lelkünk fáradt el.
forrás: pexels (#marcelo_chagas) Egy anya naplója

Hogy az előző fél óra, a meltdown, az üvöltés, a csúnya beszéd, csapkodás, az ordibálás és dobálás csak egy rossz álom. Nem velem történik. Nem az én mindennapjaim, nem az én valóságom.

Néha elképzelem, hogy hogyan alakult volna az életem, ha mindkét gyerekem neurotipikusnak születik?!

Milyen lenne az a szirupos, cukormázas, rózsaszín anyaság, amiről anyám, Ördög Nóra meg a Kismama magazin beszél?!

Eszembe jut, hogy esténként, altatás után, nem a szenzoros –, ADHD-s, autista Facebook csoportokat túrom, hanem az anyukás adok-veszek csoportban Next őzikés ruhákat vadászok a karácsonyi fotózásra. De évek óta nem járunk ilyen helyekre. Na jó, tavaly azért készült rólunk egy karácsonyi kép, a Mikulás ünnepségen, a férjem munkahelyén, nem sokkal azelőtt, hogy egy kiborulás közepén a garázson keresztül távoznunk kellett a buliról, mert az előre egyeztetett mindenmentes Mikulás csomagba mégsem mentes dolgok kerültek, így nem kaphatott belőle.

Aztán arra is gondoltam, milyen lenne fejlesztés helyett balettre járni vagy akrobatikus rockira és hogy szeretnék én is népszerű anyuka lenni, akivel mások kedélyesen elbeszélgetnek az iskola előtt, míg a gyerekekre várunk, de legalábbis nem fordítanának hátat, ha megjelenek.

Sokszor gondolok rá, hogy min múlott?!

Genetikán, a terhesen kapott H1N1 oltáson, a koraszülésen, oxigénhiányon vagy ezeken mind együtt? Esetleg a Sorson, Karmán, Istenen, valami felső hatalmon?

Persze a mindennapokban ezek ritkán jutnak eszembe. Sokszor csak teszem a dolgom, mint egy robot, főzöm a mentes menüt, adagolom a vitaminokat, megyünk a fejlesztésekre, századszor is kedvesen megkérem, ne bántsa a húgát, ha az sikít, ne kenje össze vizes gyurmával a frissen mosott tükröt vagy legalább a vacsoraasztalhoz vegyen fel minimális ruhát az Éva kosztüm helyett.

És ma mi volt a baj? Fáradt volt? Éhes? Front van, esetleg telihold? Kimerítette a matek? Zavarta a húga? Nem jutottunk le a levegőre? Esetleg ezek mind vagy bármilyen kombinációja?

Sokszor egy rohadt nyuszikának érzem magam, akivel sapkában és anélkül is csak a baj van. Közben meg tudom, hogy a legnagyobb baja neki van a világgal, önmagával, a dühének a kontrollálásával, az őt cserbenhagyó érzékelésekkel, amitől a világ instabil lesz és kiszámíthatatlan és most ki kell engednem a gőzt, mert én vagyok életének legbiztosabb pontja meltdownon innen és túl.

 

—– ezeket az érzéseket egy olyan anya tolla formálta szavakká, mondatokká, aki évek óta érteni próbálja a gyermekét. Az írásait név nélkül, legmélyebb tisztelettel, lecsupaszított őszinteségében jelenítjük meg az ő engedélyével. ——

www.facebook.com/szenzoroskert oldalon tudtok követni bennünket

A szenzoros gyerekek szülei FB csoportban pedig kapcsolódhattok a közösségünkkel, anya és apa sorstársakkal, szakemberekkel és pedagógusokkal.

 

Szeretnél többet olvasni a szenzoros feldolgozási zavarról? Az oldalunkon sok bejegyzést találsz a témában az elinduláshoz!

CSALÁD SZEREPE · KOMMUNIKÁCIÓ · SZENZOROS BLOG

Hétköznapok hősei: az anyukák

Szenzoros feldolgozási zavarral él a gyermekem, ez sok erőt ad nekem abban, hogy a debreceni Kék Erdő Alapítvány mindennapjain keresztül segítsem a minket körülvevő családokat.

Még csak hat éve vagyok édesanya. Az első három évben egy, majd két gyerekkel, most pedig már 8 gyerekkel töltöm a napjaimat. (a tanulókör miatt!, nem lettem nyúl)

Soha nem gondoltam volna, hogy egy édesanya ennyire sok apró baromsággal kell megküzdjön a mindennapokban. Azt pedig végképp nem gondoltam volna, hogy ez a sok baromság valójában nem is az. Hanem a gyermekeim idegrendszerének a fejlettségével egyenes arányosságban jelenlévő természetes vagy enyhén természetellenes jelenségek. A lényeg, hogy egy édesanya eszméletlenül sok kreativitást kell kipréseljen magából, ha balhék nélkül akarja végigélni a napokat.

Gondoltam összeszedek nektek néhány apró szabályt, útmutatást, amiket én saját magamnak bevezettem, hogy megkönnyítsem az életemet.

Erősen megfontolom, hogy mi éri meg a fáradtságot. Vannak dolgok, amikért nem éri meg szájtépni vagy akár csatázni.

Következetesen hozok szabályokat: ha ma lehet, akkor holnap is, vagy legalábbis valami egyedi csillagálláshoz kell kötni. Csakúgy neki szabad másiknak nem, most igen, holnap nem… ez nem működik. Ha ma tilos, akkor holnap is az. Pl. ha egy játékon összevesznek, nem tudják megosztani, cserélni, békénhagyni vele a másikat, és mindkettő teljesen egyidőben tart igényt ugyanarra, akkor az hozzám kerül addig, amíg el nem dől, hogy kinek fontosabb. Nincs balhé. Van, hogy már hozza az egyik, hogy tegyem fel a polcra, mert nem tudnak megegyezni.

A lényeg, hogy megválasztom a csatáimat bölcsen. Mert az én készleteim is korlátozottak. Ha türelmes és gondoskodó anyuka akarok maradni ( igyekszek), akkor nagyon kell az a bizonyos “ez már rólam lepereg” attitűd. Például, amikor a gyerekeimet elő kell mossam ahhoz, hogy le tudjam őket fürdetni, mindig hálát adok az égnek, hogy hajlandóak a szabadban játszani. Van lehetőségük összekoszolni magukat, és végre össze is koszolja magát az én szenzorosom. Persze egy hét alatt több koszt szed össze, mint egy átlag gyerek egész életében, de nem bánom.

Az én elméletem lényege a minimalizmus és az igény szerinti nevelés. Egyik kedvenc mondásom: “Attól, hogy kaptál egy kaktuszt, még nem muszáj ráülnöd.” Tehát ne csináljak problémát abból, ami alapvetően nem probléma.

Nehézségek, amik nálunk adódtak (persze csak néhány szösszenet), és megoldások, amelyek nálunk beválltak:

Öltözködés

  • a gyerek nehezen vált ruhákat az évszakok között. A bélelt téli cipőjét már júliusban el tudtuk idén pakolni, ez óriási javulás.
  • hosszú ujjú póló vagy pulcsi – sajnos esélytelen. Akármilyen a mintája, anyaga, nem számít. Szóval a gyerek télen két rövidujjú pólót hord. Vagy hármat. A kabát alatt.

Hogyan értem el, hogy már ennyi ruha van rajta, és az időjárás változással a ruhatárunk is változik?

Ezzel a kis projekttel, amit kb 2,5 éves korában kezdtünk el. Kihelyeztünk egy hőmérőt az ablakon kívülre, a hűtőre pedig egy rajzolt hőmérőt, amelyhez hozzá voltak rendelve a megfelelő ruhák. A ruhákat kinyomtattam, kivagdostam, a hőmérőhöz együtt illesztettük oda. Reggel megnézi, hány fok van kint, leellenőrizzük az időjárás jelentést, majd megnézzük, hogy ezekhez a hőfokokhoz milyen ruha illik. Nincs hatalmi harc, mert az én akaratom nincs benne a folyamatban. Még így sem biztos, hogy működik minden, de a lelkemnek sokkal jobb, az biztos. Itt a link az eredeti cikkemhez a raisinghumans oldalamon:

ENOUGH!

what-to-wear-in-weather

Étkezés

  • ez az a témakör, amit nagyon elengedtem. 6 féle ételt evett, azokat se keverve. Most már közel 2 év bélflóra gyógyító, tisztító étrend után, több, mint 30 féle ételt eszik, már nem is számolom.
  • a zöld színű levest (brokkoli -spenótos krémleves) engedem, hogy burgonyaszirommal kanalazzák ki kanál helyett.
  • a gyümölcsöket, amikhez nem érne hozzá alapvetően, egy műanyag csontváz letört karjával ehette meg. (kérjétek számon, van fotóm, megkeresem majd!)
  • az étel hőmérsékletére nagyon figyelek.
  • nálunk a süti nem tiltott vagy korlátozott. Mivel banán, almapüré, spenót és egyéb okosságokból készül ráadásul finomított kristálycukor, finomított lisztek vagy ízfokozók, tartósítószerek nélkül, simán adom akár reggelire is.
  • csak víz vagy néha tiszta gyümölcslé – nem támogatom, hogy a gyerek rászokjon a löttyökre, így nincs belőle gond, veszekedés, nem harcolunk a fogorvos miatt, stb.

Egyéb területek

  • A gyerekem a barlanglakó ősemberek nemes génállományával született. Bár behúzza néha maga után az ajtót, (ritka) a kilincset még nem tanulta meg használni. Rugós szunyoghálós ajtót szerelek fel. Egyszerűen nem tud a haja alá menni az infó, főleg nem akkor, ha gondolkodik valamin, vagy akkor, amikor épp nem gondolkodik csak bambul.
  • Zajtűrése elég alacsony, de zajolni imád. Gyakorlatilag folyton kiabál. Ezért egy 0-5 skálán gyakoroljuk a hangadást, hogy megtaláljuk és értelmezni tudjuk, hogy mi a néma – 0, a suttogás – 1, a halk beszéd – 2, a normál beszéd – 3, a hangos beszéd – 4 (ez már csak ritkán bent, inkább kint) és a kiabálás – 5 (ezt csak az udvaron, kertben, szabadban). Mivel egész nap szenzoros gyerekekkel vagyok, ez mindenkinek áldott tudás.
  • Nem bírok olyan stresszes hatalmi játszmákat végigvinni, mint például a büntetés vagy a jutalmazás. Egyszerűen hiszek abban, hogy a gyerek természetesen viselkedik; ha “rosszalkodik”, akkor rosszul érzi magát, ha “jól viselkedik”, akkor meg jól érzi magát. Ha szeretném őt egyensúlyban tartani, akkor segítek neki, hogy jól érezze magát. Ehhez ismernem kell az ő szeretetnyelvét, hogy mitől boldog. És azon a nyelven szólok hozzá. A szeretet, az odafigyelés, a gondoskodás, a közösen eltöltött minőségi idő egészen biztosan elegendőek ahhoz, hogy egy gyermek boldog legyen tárgyak, jutalmak, fenyegetések, büntetések nélkül is. Ezáltal a gyermek belső önértékelési rendszere is fejlődik,  nem egy tőle távol álló, mások által rajzolt képhez kell igazodnia, hanem önmagát fedezheti fel. Ez a teljesen letisztult elv számomra nagyon megkönnyíti az életet. A suliban is működik. Nincs semmilyen értékelés. Nincs jutalmazás, nincs büntetés. Csak simán célok vannak, megvalósítások, elégedett arcok, az odavezető úton pedig sok tanulás.

Van még kérdésed? Most ennyi ötletem volt hirtelen, de mindenképpen írj, ha szeretnél még tippeket! Csatlakozhatsz hozzánk a szenzoros csoportban is, vagy a tanulókörben, ha oktatási tippekre is vágysz.

Kövess minket Facebookon bátran, mert ott is sok szenzoros tippet osztunk meg. 🙂

Kék Erdő Alapítvány – Szenzoros Kert

Üdv,

Mariann

CSALÁD SZEREPE · KOMMUNIKÁCIÓ · SZENZOROS BLOG · Tanulókör

Káromkodik a gyerek, mit csináljak vele?

Csúnyán beszél a gyerek az oviban, biztosan a többiektől tanulta. Milyen büntetést alkalmazhatok nála, ami be is válik? Hogyan tudná a gyerek egy életre megtanulni a leckét? Vagy van más lehetőség?

Mostanában több fórumon is feljött ez az ovis, kisiskolás káromkodósdi. Beszéltünk erről a ReSulis workshopokon, szülőkkel és családon belül is. Az én gyerekem is tud csúnyán beszélni bizony. Kár lenne tagadni.

Majd közölte egy nap az óvónéni is: a gyerekem káromkodik.

Az első reakcióm az volt: “no shit! Most viccelsz velem?” Majd felvettem a tipikus anya-arcom, és felháborodtam: “Biztos, hogy az oviban tanulja! Hogy a picsába’ tanulhatna ilyet otthon, ha mi nem beszélünk csúnyán?!” De aztán rájöttem, kár az álszentség burkába dugnom a fejem, ki kell mondani: “Igen. Tudom.”

És akkor nézzük csak, mik azok a rettenetes mocsokságok, amelyeket kántálnak az ovisaink! Hogy jobban megértsem a témát, elolvastam jó néhány pszichológus elmélkedését a témában, konzultáltam több pedagógussal, sőt, még a józan paraszti eszemet is elővettem.

Vekerdyt, Feldmárt és még többeket is megnéztem, nagyjából úgy tűnik, van egyetértés a szakemberek között:

““Nem mindegy, hány éves korosztályról beszélünk. Ha például egy óvódásról van szó, akkor a pisi, kaki szó használata egyáltalán nem a csúnya szavakhoz tartozik. Számukra ez a normál beszéd része” – fejtette ki Vekerdy Tamás gyermekpszichológus a Hír24-nek.

Frank Zsuzsa szerint sem kell nagy „feneket” keríteni annak, ha egy óvodáskorú néha csúnyákat mond. A szakember azt mondja, a kicsik nincsenek tisztában a szó jelentésével, azt inkább csak azért mondogatják, mert látják, hogy hallatára milyen dühösek leszünk. Ez egyfajta játék számukra. Ezért elég, ha egyszer-kétszer szembesítjük vele, hogy ezt nem szabad. Büntetésre azonban nincs szükség – vallja mindkét szakember.” ITT TUDOD A TELJES CIKKET ELOLVASNI.

De mi van akkor, ha ennél csúnyábbakat is mond a gyerek? Az bőven elég, hogy egyszer mondja, futótűzként terjed a fogékonyabbak között. Tehát érdemes megvizsgálni, valóban hol található a forrás, ahonnan a nem kívánatos tudomány  érkezik. A kétévesem például az egyik boltban koketált egy hölggyel, aki miután megdöbbenve tapasztalta, hogy nincs túró, és ő nem tudja megsütni a hagyományos húsvéti sütijét, egy valódi gyöngyszemmel ajándékozta meg a gyerekemet. A pénztárig kántálta a kosárban csücsülve a kis szöszkém, hogy “basszuskulcs”. Megkértem, ne tegye. De tudom, hogy nála ez már beépült a szókincsbe.

Egy másik alkalommal a pénztárnál előttünk álló néni nyomatékosan kérte fel a Jó Istent, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot a pénztárcájával, amelyet épp nem talált meg. Mindkét fiam kerek szemekkel csodálta az eseményt, majd várta, hogy az amúgy még említett Jézus, a nememlékszemkicsoda foglalkozásszerűen paráználkodó édesanyja (aki feltételezhetően rossz zsebbe tette a pénztárcát) hamarosan meg is jelenik a buliban. Még aznap beépültek ezek a szavak az ötévesem szókincsébe.

Sokan azt gondolják, hogy a gyerek csak a szüleit hallja beszélni. Amikor homokozik a játszótéren, amikor buszozik, amikor más szülőkkel van, akárhol létezik, él, olyankor ólom van a fülében? Persze, hogy olyankor is figyel, tanul, rögzít. Akkor is, amikor felhív valaki az autóban, kihangosítón beszélünk, és hupsz becsúszik két csúnya szó közé egy szép is. Volt már így nem egy anyukatársammal is, hogy a gyerekem a kihangosítón kiabált rá: “Vigyázz a szádra!”

Vagy, amikor azt gondoljuk, hogy a gyerek úgyis nézi a mesét, nem figyel, és szabadosan fogalmazva mesélünk a barátnőnknek telefonon a legújabb politikai kérdésekről vagy a pasik megvitatják a focimeccs eredményét. És persze az is előfordulhat, hogy direkt a gyerekre irányulva mondunk csúnyát. Hallottam már kedves, gyöngéd, értelmes szülőt amint épp lehülyézi a gyerekét. Én is mondtam már csúnyát életemben. Régebben más emberekre is. Na, de amikor azt mondja az óvónéni, hogy otthon a szülő tegyen valamit, akkor igencsak magunkra maradunk. Mivel én nem vagyok se pedagógus, se semmilyen gyerekszakértő vagy nevelési guru, sőt még a pszichológiához se értek igazán nem tudtam, mi tévő lehetnék.

Végülis megbüntethetem. angry-man-274175_1920Ezzel vajon elérem a célomat? Szerintem nem. Az intézményekben bevett szokás az úgynevezett “time-out”, amikor a gyereket kizárják a játékból, le kell ülnie oldalt, bent, kint, máshol. A bizonyos “noughty step”, hogy érezze, ő bizony most rossz gyerek. Valóban az lenne? Én a time-out helyett inkább a time-in híve vagyok. Kb. még csak 6 éve vagyok anyuka, ez nem elég idő arra, hogy egységében vizsgáljam meg, vajon helyesek-e a nevelési elveim. (Mintha lenne ilyen, hogy helyes vagy helytelen, mindegy.) Most lehet, hogy épp nehéz, de vajon ez 15-20-30 év múlva milyen következménnyel jár? Ha most büntetem a gyerekemet a csúnya beszédért, akkor vajon 30 év múlva nem fog káromkodni? Szóval részemről inkább time-in. Ez azt jelenti, hogy kirekesztés helyett, inkább újra összekapcsolódom vele. A gyerek azért csinál rosszaságokat, mert rosszul érzi magát. Ha megtalálom az okot, újra helyre tudom billenteni a lelki békéjét (amit bizonyos gyerekeknél akár naponta többször is kellhet, mert annyira érzékenyek, kötődési zavarosak, bizonytalanok, nagyobb érzelmi igényűek, stb). Ha helyre áll a béke, újra együttműködő lesz. Szóval kirekesztés és eltávolítás helyett én a befogadás és összekapcsolódás lelkes rajongója vagyok. Természetesen tudom, hogy ezt nem kaphatja meg napi 4 alkalommal az oviban, az iskolában még azon felül, amit már megkap. Egyrészt azért, mert nem egyedül van a pedagógussal, másrészt pedig azért, mert nem is biztos, hogy egyformán gondolkodunk erről a kérdésről. Tehát megtehetek én itthonról sok mindent, ami itthon működik is. De az, hogy tőlem távol mi működik, hogyan viselkedik a gyerek, az már egy egészen komplex kérdés, és nem annyira egyszerű, hogy a gyerek káromkodik, verekszik, akkor már aggresszív, és ez csak azért lehet, mert otthon verik őt, vagy apa veri anyát. Ez téves megállapítás. Ez téves gondolatmenet.

Szóval mit tettem én, hogy feloldjam ezt a helyzetet?

Először is én úgy döntöttem, hogy elfogadom, hogy a káromkodások a mindennapok részei, és nem tudom (nem is akarom) aranyhímzéses buborékban nevelni a gyerekeimet. Tehát káromkodás VAN és LESZ. Ez a pont egy valódi megkönnyebbülést hozott. Először is azért, mert rájöttem, nem én, nem a szülő a kizárólagosan felelős azért, ahogyan a gyermeke más környezetben, mások társaságában viselkedik. Mindig tükrözi az adott helyzetet, akkor is, ha nem vagyok ott. A gyerek nem az én meghosszabbításom, nem tudom őt távvezérelni. Így kár ezen stresszelnem. Természetesen modellezem a jót, és becsületre, tiszeletre tanítom. Azt szeretném, ha képes lenne gondolkodni, kiállni magáért, és kontrollálni az érzéseit annyira, hogy képes legyen emberek között létezni. Mivel az én gyermekem szenzorossága mellett autista és enyhe fokban ADHD-s is, beszédértési és beszédészlelési nehézségekkel, azt gondolom, hogy van nagyobb bajunk is annál, hogy a gyerekem káromkodik. De ezzel is foglalkozni kell, mert közösségben van, ahol hatással vannak egymásra a közösség tagjai.

****  olvasnál a kompenzálásról is? —- > Klikk ide:

Miért aggasztó, ha a gyerek jól kompenzál?

Úgy döntöttem, hogy nem arra fogom megtanítani a gyerekemet, hogy nem szabad káromkodnia, mert az lehetetlen és igazsgátalan. Neki miért nem szabad, míg másoknak pedig igen? Jah, mert ő gyerek, és … hogy is van ez?: “Quod licet Iovi, non licet bovi”, azaz, amit szabad jupiternek, nem szabad a kisökörnek… ez a hozzáállás nálam kiveri a biztosítékot, de ez egy teljesen másik cikk témája lenne, hagyjuk. Tehát mit tehetek? Azt, hogy arra tanítom, hogyan és milyen körülmények között milyen típusú és stílusú káromkodások elfogadhatóak. Mondhatjuk azt, hogy “ez baromság”, de nem mondhatjuk azt, hogy “Te egy barom vagy”. Mondhatjuk azt, hogy “ez hülyeség”, de azt nem hogy “Te hülye vagy”. Mert nem bánthatunk senkit. Ha első körben ideáig eljutunk, akkor már sokat tanítottunk a gyereknek szerintem. Aztán tovább léphetünk, és felcserélhetjük a csúnya szavakat vicces tartalommal. Mi bevezettünk egy káromkodás perselyt, amin árlista is van. Az összegyűlt pénzt jótékony célra fordítjuk. De a lényeg, hogy tudatosítsuk egymásban, ha csúnyát szólunk. Nálunk a baromság és a hülye is a listán van többek között. Az igazi cifrákra már nem volt hely a kis árcímkén, de azokat is szóvátesszük. Időnként, bevallom, a férjem felmarkol egy adag aprót, és megelőlegez magának pár napot. Most itt tartunk. Figyelünk, tudatosítjuk magunkban, hogy ez rossz. Mondjuk úgy, hogy csúnya-szó-fogyókúrán vagyunk, de még ejtünk diétahibát. Még az út elején vagyunk, majd a tanulókörben biztosan kitalálunk sok szuper dolgot a tanítókkal és a gyerekekkel, akkor majd megosztjuk veletek azokat is! Neked milyen ötleted van, amivel visszaszoríthatóak a csúnya szavak?

És azt is írd meg, ha van jó tipped arra, hogyan másképpen tudja levezetni a gyerek/felnőtt a feszültségét, ami egész nap gyűlik benne! A megelőzésről, a mindfulnessről fogok majd még írni én is. Viszotn most az a fontos, hogy mit tehet, amikor felrobban benne a káromkodás bomba, és inkább mondaná, minthogy üssön, romboljon, dühöngjön?

Írd meg nekünk a Szenzoros Kert oldalon!

Üdv,

Mariann

CSALÁD SZEREPE · KOMMUNIKÁCIÓ · Tanulókör

Miért aggasztó, ha a gyerek jól kompenzál?

Ez most talán szélsőségesen hangzik. De azért gondold át! Talán igazam van.paint-2985569_1920

Vannak gyermekek, akik szenzorosságuk vagy autizmusuk (ADHD, bármi nehézségük) ellenére is remekül veszik az akadályokat. Ügyesen figyelik, mit csinál a társuk az oviban, iskolában, munkahelyen. Majd lemásolják őket. Eltűrik a zajokat, hozzászoknak a sok emberhez, még a változásokat is tolerálni tudják. Egy pontig, majd otthon (vagy ott, ahol szabad – reméljük, van ilyen hely) robbannak, elviselhetetlenek, tombolnak, “rosszalkodnak”, dühöngenek. Ez minden gyermek és ember életében előjöhet. Ez azt jelenti, hogy alkalmazkodik. A feszültség mértéke attól függ, mennyire nehéz ezt a maszkot viselni.

Mi, szülők sokszor örülünk, hogy milyen ügyes a gyerek, teljesen integrálható. Jó neki a suli, nincs bent vele baj, egészen tuti az egész.

De vajon mit él át a gyermek? (Vagy adott esetben a felnőtt szenzoros, aki szerepekbe van kényszerítve?)

Azon kívül, hogy egész nap azzal van elfoglalva, hogy megfeszüljön az alkalmazkodásban, nem történik szinte semmi úgy, ahogyan ő szeretné, egyedül vívja  a csatáit, mert elmondani se tudja, mi zajlik benne. Fogalma sincs, nem is érti. Talán hazudni is fog, hogy valami kézzel foghatót tegyen a rossz érzések mögé. Majd problémákat generál. Viselkedése zavarttá válhat. Eljuthat az önbántalmazásig is. Mert a fizikai fájdalommal törődnek a felnőttek.

Mindeközben fejlődik az idegrendszere, fejlődne a személyisége, tanulni is szeretne, vagy legalábbis szeretett volna, sőt kiskamaszként már akár 8 éves kortól tombolni kezdhetnek a hormonok!

Ezzel azonban nincs ereje megküzdeni. Mert fontos a maszkot fenntartani.

Nem tud azzal foglalkozni, hogy megismerje önmagát, mert egész nap valaki más szerepét kell játszani. A megfelelési kényszer egyre erősebb. És ez az egész folyamat szépen csendben zajlik, a felnőttek pedig mosolyogva néznek össze: “milyen ügyes ez a gyerek”.

NEM.

Nem ügyes.

Ez a gyerek szenved. És felnőttként fog kemény csatákat vívni azért, hogy megismerhesse önmagát, hogy a megfelelési kényszerből kitörve ne a főnökének, az apjának akarjon teljesíteni, hanem önmagáért tegyen valamit. De mit is? Azt még ki kell találni, hiszen eddig csak másoknak mutogatott maszkot cipelt, fogalma nincs, hogy ő maga milyen ember, ő maga mire vágyik.

Biztosan van olyan gyermek, aki szenzorosként is jól integrálható, és ha önmagát adja is teljesen elfogadják. De ez az igazi ritkaság. Egy magasan funkcionáló autista gyermek, ha önmagát adja, egészen biztosan nagyon megterhelő egy pedagógusnak, mert sokszor impulzív, aktív, irányító, érzékeny, önfejű. Mindenképp kell egy maszk neki, ha azt akarja, hogy elfogadják.

Sajnos az egyenlet pedig egyszerű: minél értelmesebb egy gyerek, annál hamarabb felismeri, hogy milyen eszközökkel tudja a környezetéből a számára megfelelő reakciót kinyerni. Ha lázadó típus, nem szabálykövető, akkor bizony rendbontó lesz. Ez teljesen egyszerű. És pusztán az elfogadás megváltoztat mindent.

Teremthetünk a gyerekeinknek olyan környezetet, olyan világot, ami elfogadja őket. Nem kell, nem szabad megtörnünk őket! Segítenünk kell, hogy ne játszmákkal, maszkok gyártásával töltsék el a gyermekkorukat, hanem megtalálhassák önmagukat, azt a belső lényt, akit lehet szeretni. Ez a mi feladatunk. Nem a faragás.

Érdekel, hogy mi hogyan valósítjuk meg az ideális környezetet a debreceni tanulókörünkben? Csatlakozz a Kék Erdő Tanulókör FACEBOOK csoportunkhoz vagy látogass el az oldalunkra!

Hornyák Mariann

Kék Erdő Alapítvány

 Ha szeretnél velünk beszélgetni szenzorosságról, csatlakozz hozzánk a Facebookon! —- > SZENZOROS GYEREKEK SZÜLEINEK CSOPORTJA

Ha a magántanulásról, a Debreceni Kék Erdő Tanulókör érdekel, akkor pedig ITT találsz meg bennünket a KÉK ERDŐ TANULÓKÖR Facebook csoportjában.