Képzés · KOMMUNIKÁCIÓ · SZENZOROS BLOG · Szenzoros Kert Tündérországban

Ha az életem a Kék Erdőben játszódik, az elveszett kisfiú vagyok vagy inkább a tündér?

részlet a Tündérek a Kék Erdőben című könyvből (Hornyák, 2021.)

 

Tündérek a Kék Erdőben

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sűrű erdő, az erdő szélén pedig egy picinyke falucska. A faluban lakott egy kisfiú, akinek a szülei meghaltak régen már. A kisfiú a nagymamájával élt. Nagyon kíváncsi természet volt ez a gyermek, mindig bajba került, mert beleütötte az orrát mindenbe. Bármi történt a faluban, neki tudnia kellett róla. Ez a kíváncsi kisfiú folyton izgett – mozgott, nehezen tudott figyelni a tanító nénire, sokkal jobban érdekelte, vajon hova repülnek a galambok az iskola fölött. Vajon merre kúszik a giliszta, és mivel tölti el az egész napot a vakond? Nem érdekelte az algebra. Nem akart énekelni és kottát olvasni. A világ dolgai izgatták. Minden, ami kint történt. Folyton kérdezgette a tanító nénit, hogy vajon a felhők hova mennek, amikor mi már nem látjuk őket? A pocsolyával mi történik, amíg mi alszunk? A pék mikor alszik?

 

Egyik nap a nagymamája nagyon megszidta a fiút rossz magaviselete miatt. Bánatában a kisfiú nekivágott az erdőnek. Mindig oda vonult el, amikor gondterhelt volt. Szégyellte, hogy ő nem tud olyan ügyes lenni, mint a többiek. Mindenki tudta pontosan, hogyan kell a padban ülni, mikor szabad beszélni. Ő bezzeg mindig elrontotta még ezt is. Nem bírta megjegyezni, hogy jelentkezni kell, és nem figyelt eléggé magára ahhoz, hogy észrevegye, már megint az ablak felé fordulva ül az órán. A tanító néni a falu összes gyerekét tanította egy teremben, így kevés ideje maradt arra, hogy mindenkivel külön foglalkozzon. Ezt a kíváncsi kisfiút sokkal nehezebb volt lefoglalni, mint az összes többi gyereket együttvéve.

Barangolásai alatt soha nem ment messzebb a harmadik erdősáncnál. Tudta, hogy a nagymamája nem tudna olyan messze érte jönni már. Ha pedig elmaradna, ő biztosan utánaindulna.

Ment a kisfiú, sétálgatott. Letört néhány száraz ágat. Nehéz volt a szíve, nem tudta, hogyan tudna jobb gyerekké változni. Vágyott rá, hogy legyen egy barátja, de biztos volt benne, hogy addig, amíg ő a rossz gyerek az iskolában, soha nem lesz egy igazi barátja sem.

Ki akarna barátkozni egy olyan rossz gyerekkel, aki dudorászik órán, és állandóan felidegesít mindenkit a buta kérdéseivel. Pedig ő tényleg tudni akarta ezt a sok mindent.

Bóklászott tovább az erdő óriási fái között, majd megpihent az egyik patak partján. Leült egy faóriás törzsének támaszkodva. A fa kérge egy részen annyira sima volt, és pont úgy ívelt, hogy kényelmesen el tudott helyezkedni az árnyékban. A patakban kristálytiszta víz csörgedezett, csilingelve futott tovább a fák között. Miért nem lehet ezt a csilingelést hallgatni zeneórán? Miért nem lehet ezt megtanulni a hangszereken játszani? Van-e ennél mesésebb hang a világon?

 A kisfiú hallgatta a zenét, amelyben a lombkoronák susogása szolgáltatta a kórust, a kispatak pedig a szólót.

Mélázgatott a fiú a természet csodáján, érezte, ahogyan a nap sugarai simogatják az arcát. Egyre erősebbnek érezte a fényt, ahogyan az áthatolt a lombok alatt. Lehunyta a szemét, élvezte a lágy zenét. Ahogyan a nap melegítette az arcát, az álom kerülgetni kezdte. Lassan álomba merült, elszunnyadt a fa alatt a csörgedező patak partján.

Ő úgy érezte, csak egy pillanatra hunyta le a szemét, de bizony, mire felébredt, már teljesen besötétedett. Annyira megijedt, hogy vajon a nagymamája mit fog szólni, hogy hirtelen felpattant, és futásnak eredt. Szaladt a fák között, a bokrok megtépték a ruháját, a sötét erdőben nem látott semmit, mindenben megbotlott. Majd egy nagyobb gyökér földre kényszerítette. Elesett, és beleszédült az esésbe. Észre se vette, hogy a rossz irányba szaladt el. A földön fekve, szédelegve, egyre jobban aggódni kezdett. Küzdött a könnyeivel. Már nem ismerte fel az erdőt, már nem tudta, hogy hol van. A tenyere alatt érezte a nyirkos mohát, a csúszós faleveleket.

Eltévedt.

Pityeregni kezdett. Bántotta, hogy ő még ezt is elrontotta. Biztosan nagyon aggódik a mamája.

Ott sírdogált egy bokor alatt. Fázott, félt. Magányos volt. Mérges volt. Szomorú. Elhagyatott.

A dühe egyre erősödött. Cikáztak a gondolatai. Minden rossz élménye feltört a legmélyebb emlékeiből is. Már annyira mérges volt, csak azt érezte, hogy rombolni akar. Annyira dühös volt, hogy szétfeszítette az érzés. Fel akart robbanni, ordítani akart, ütni, törni, zúzni. Keservesen zokogni kezdett, ordított a feje felett elvonuló sötét felhőknek, ahogyan néha eltakarták a holdat.

Összeroskadt, tehetetlenségében már csak sírni tudott.

Elég régóta itt ücsöröghetett már, amikor egy vékonyka, halk hangot hallott meg.

Nem is tudta, honnan jött a hang, de tudta, hogy abba kell hagynia a pityergést, hogy hallja, ki beszél hozzá.

–  Miért sírsz, drága lélek? – kérdezte a kedves hang.

–  Hagyj békén! – morogta oda a kisfiú.

– Látom, nem érzed jól magad. Szívesen hagylak, ha ezt akarod. Egy ideig idekuporodok a bokor tövébe, és vigyázok rád, amíg jobban nem érzed magad. Szólj, ha szeretnél beszélgetni, vagy jól esne egy ölelés. Én várok rád.

Nem tudott mit válaszolni a kisfiú. Nagyon meglepődött. Ilyet neki nem szoktak mondani.

–      Nincs szükségem rád, menj el! – próbálkozott újra a kisfiú.

–      Ha szeretnéd, arrébb megyek. Sajnos azonban nem tehetem meg, hogy elmegyek. Az én erdőmben vagy. Az én feladatom, hogy vigyázzak rád. De ne aggódj, az én világomban szabad dühösnek lenned. Ordíthatsz is. Bárhogyan érezheted magad. Ha pedig már nem akarod rosszul érezni magadat, akkor érezheted jól is. Itt nálunk egészen egyszerű ez.

–      Nem is érzem rosszul magam. Most már tényleg hagyj békén te, rusnya dög!

–      Tudod, én szívesen vagyok veled, és szabad magad rosszul érezned is. Azt sajnos nem engedhetem meg, hogy bánts engem vagy bárki mást. Én itt vagyok veled, amíg elmúlik a rossz kedved. Egyébként mi miatt vagy ennyire dühös?

–      Nem vagyok dühös! – ordította a kisfiú.

–      Rendben. Kérlek, velem ne ordibálj. Én csak azért vagyok itt, mert úgy látom, szeretetre vágysz. Én tudlak téged szeretni. Úgy érzem, hogy igazán szeretetre méltó lelked van.

A kisfiú nem tudta, mit mondhatna. Újra potyogni kezdtek a könnyei. A bokor alól közelebb húzódott a kedves hang gazdája, és a vállára tette a kezét.

–        Sírj nyugodtan. Engedd ki bátran. Szabad sírni. Az én erdőmben mindent szabad érezni.

–        Milyen erdő ez? Eltévedtem. Hol vagyok?

–        Ez a Kék Erdő, egy különleges varázsvilág, ahol tündérek laknak. Olyan tündérek, mint te magad is vagy mint én.

–        Ezt hogy érted? Én nem vagyok tündér. Csak egy hülye gyerek vagyok, akit mindenki utál. Egy felesleg vagyok. Egy teher. Senki nem szeret engem igazán. Te meg én nem is hasonlítunk, miről beszélsz?

–        Nem kell hasonlítanunk. Az a jó, ha mind különbözőek vagyunk. Így mindig találunk egymásban valami különlegeset, amit csodálhatunk és amit megtanulhatunk egymástól. Nem ez a lényeg? Hogy mindig tudjunk növekedni? Hogy minden nap egy picivel jobbá váljunk, egy picivel jobbá tegyük a világunkat?

–        Nem tudom. Lehet. Haza akarok menni a nagymamámhoz.

–        Rendben. Elkísérlek az erdő széléig.

A kisfiú nagyon kíváncsi lett, nem tudta legyőzni a természetét, de emlékezett, mennyire türelmetlen szokott lenni mindenki a faluban, amikor kérdezett, így most nem mert megszólalni. Követte az új barátját.

Egy patak partjára értek, ahol egy tutaj várta őket. Felszálltak, megkapaszkodtak az evezőkben, és ellökték magukat a parttól. A kisfiú leste, hogyan hajtja a tutajt a másik, és utánozni próbálta.

A holdfény megvilágította az arcukat, a patak felszínén megtört a csillagok fénye. A kisfiú csodálattal figyelte a mellette evező tündért. Megfigyelte a furcsa sapkáját, a ruháját. Valahogy úgy látta, hogy ez a tündér majdnem ugyanolyan, mint ő. Nem zavarta a tündér csúcsos füle, sem pedig a nagy szemei, amelyek kristályokként ültek az arcán állandóan mosolyra készen.

Egyre világosabb lett, és a fények a vízfelszínen játszadozni kezdtek, színessé váltak, táncoltak. Ragyogó falhoz értek, amin egy hatalmas kapu volt. Az óriási kapu előtt több csónak ringatózott, mindegyikben egy-két tündér. Némelyiknek hosszú fehér haja volt, de mindegyik ugyanolyan sugárzóan mosolygó szemekkel figyelte a kisfiú érkezését. Úgy üdvözölték, mintha régóta várnák őt. Ahogyan kinyílt a kapu, egy egész tündérváros tárult a kisfiú elé. Minden tündér megállt egy pillanatra, és nagy szeretettel, örömmel köszöntötte a kisfiút.

Felcsillant a szemük, ahogyan meglátták őt. Érezte a kisfiú, hogy a puszta jelenlétével is örömet okozott. Úgy tűnt, itt a puszta létezése is boldogságot hozott a tündérekhez.

–        Szeretnél kérdezni az otthonomról? – kérdezte a tündér a tutajt hajtva.

–        Rengeteg kérdésem van!

–        Akkor kérdezz! Figyelek rád!

A kisfiú hadarni kezdett, ömlöttek a gondolatok az agyába, nem is tudta, milyen sorrendben tegye fel a kérdéseit, hogyan tudna minden pillanatot megőrizni. Érezni akarta örökké ezt a szeretet, ami itt mindent körbevett. Ahogyan keresztül hajóztak Tündérváron, átértek a várfal másik oldalára, és kihajóztak a holdfénybe. Csordogáltak tovább a patakon, maguk mögött hagyták a tündérek mesés városát. Közben a kisfiú csak kérdezett és kérdezett. A tündér pedig türelemmel válaszolt mindenre.

Az erdő széléhez közel kikötöttek, sétáltak tovább a fák között.

–        Szeretnék visszajönni hozzád. – suttogta óvatosan a kisfiú. Elszomorodott a szíve, ahogy arra gondolt, hogy neki vissza kell mennie az iskolába. Oda, ahol senkinek nem csillan fel a szeme, amikor a terembe lép. Inkább csak nagy sóhajokat hall mindig, akármerre jár.

–        Téged már megérintett a tündérek ereje. A szívedben van a Kék Erdő varázslata. Keresd mindig önmagadban a szeretetet. És, amikor úgy érzed, hogy szükséged van rám, sétálj csak vissza a patak partjára, érintsd meg a víz tükrét. Én akkor hallani fogom, hogy a szíved szomorú, és barátra vágysz. Akkor eljövök érted újra, és játszhatunk együtt.

A kisfiú lelke megtelt reménnyel. Elindult haza a nagymamájához. Tudta, hogy a mamája nagyon mérges lesz, de már nem félt. Ezután a kisfiú minden nap eljött a tündérhez játszani iskola után. Egész életükben barátok maradtak.

CSALÁD SZEREPE · KOMMUNIKÁCIÓ · SZENZOROS BLOG

10 tipp pihenésre és feltöltődésre alvás helyett

Van, hogy az alvás nem jön össze. Olyan is van, hogy a gyerek gondolja azt, hogy az alvás a gyengéknek való. És van már az a szint is, amikor az alvás már nem elég. Mert már a lelkünk merült ki.

Van, aki azért fáradt, mert egész éjjel félóránként, óránként kel a gyermekéhez. Szoptatni kell, a nagy szomjas, a középsőnek pisilni kell… vagy alvajáró a fiú, rémálmokkal küzd a leány. Vagy a szenzoros gyerek egész napi túltelítődése éjjel jön ki, már 11 órakkor visítva ébred és vigasztalhatatlan egy órán át. Rengeteg oka lehet annak, amiért egy szülő nem alszik, és ezt nagyjából sejthettük is még babavállalás előtt. Ilyenkor azt ajánlják, hogy napközben pótoljuk. Ha még kicsi a baba, akkor aludjunk, amikor a baba alszik, együnk, amikor a baba eszik, és hajtogassunk zoknikat, amikor a baba zoknit hajtogat… ez egy nagyon szép gondolat, első babánál talán megoldható. Én soha nem tudtam aludni napközben. Túl éber vagyok, túl sokat gondolkozom, mindig ezer tennivaló listázódik a fejemben, nem tudtam soha megengedni magamnak a nappali pihenést. Néha a kimerültség azonban elnyomott még régebben… persze már évek óta nem megy.

Kapcsolódó cikk: —– > KLIKK

Valahogy úgy vagyunk összerakva, hogy a szervezet kialakít egy ideális igényt, ha azt teljesítjük, akkor minden ok. Ha nem, akkor viszont nagy bajok lehetnek. A fizikai – mentális tüneteken kívül (ami akár autoimmun betegségig, depresszióig, sőt rákos megbetegedésig is elvezethet) nagyon sok hétköznapi nehézséggel is meg kell küzdenünk, ami a társas kapcsolataink rovására mehet. A türelmetlenség, a negatív hozzáállás vagy akár az indulatkezelési problémák is fakadhatnak a nem alvásból.

A nem alvás egy olyan rejtett stressz, amellyel óriási terhet teszünk az immunrendszerünkre, a szervezetünkre.

Olvass erről még itt: “Egy SNI-s gyerek szülei legalább mindig kipihentek és kiegyensúlyozottak. Egy szenzoros gyermek mellett nyugodtan telnek az esték. Az autista gyerekem is mindig gond nélkül öltözik reggel, hamar elkészül. ….. Ja, nem.”

De mi van akkor, ha az alvás még megyeget is valahogyan, de a napközbeni nehézségek annyira elveszik az összes energiánkat, hogy már kikapcsolódni sincs kedvünk? Ez abszurdnak tűnik, de bizony sokszor reagálunk így, hiszen már nincs lelki erőnk ahhoz, hogy valami mást is csináljunk. És itt van az a pont, ahonnan még mindig lehet lejjebb menni. Vagy valahogy elindulni felfelé, mert itt, ezen a ponton csak lavírozás megy, csak átmenetileg próbáljuk mindig a fejünket a felszínen tartani, hogy ne csapjanak össze teljesen a hullámok. Ez állandó bizonytalanságban tart bennünket, ami miatt ugyancsak feszültek vagyunk. És ezen változtatni kell. Persze, elnézést, nem kell. De lehet. És, ha arra vágyunk, hogy jobb legyen az életünk, akkor kell. Mert másképp nem lesz jobb.

De vajon mit lehet tenni? Fogalmam sincs. Nem tudom, hogy másnak mi segíthetne. Összeszedtem egy listát, hogy nagyvonalakban miről hallok pozitív tapasztalatokat, mi az, amit én is próbáltam. Segít-e neked? Nem tudom. És azt sem tudom, mitől függ. De meséld el, kérlek, mit gondolsz, mit tennél még hozzá, vagy mi az, ami baromság szerinted.

  1. napirend, hetirend, menütervezés – az első a struktúra, a tervezés, a cél. blogEgyszer megkérdeztem egy fórumon, hogy min tud elcsúszni egy nap, mitől lesz egy nap jó vagy rossz, nehéz. És egy anyuka ezt írta: ha van a napnak célja, amire mindenki tud fókuszálni, ha haladunk valami meghatározott cél felé, akkor minden sokkal könnyebb. Azóta nálunk van feladata a gyerekeknek, van célja  a napnak. Minden héten. Minden nap. Elhatározzuk, hogyan fog telni a nap. Este elalvás előtt pedig kiértékeljük. Beszélgetünk arról, hogy mi a menetrend, sikerült-e szépen, kedvesen bánnunk egymással, jól haladunk-e. A semmiben lebegés hamar káoszhoz vezet, én azt tapasztaltam. És ha már 70%-ban tartjuk a terveket, a bakancslistáról mindig le tudunk húzni valamit, akkor már egész jók vagyunk. Tervezzük a menüt, a bevásárlást, a programokat.
  2. automatizálás – ha van bármi, ami kiszervezhető vagy egyszerűsíthető, akkor az nagyon sokat segíthet. Mi lehet ilyen tennivaló? Például, ha van háziállat, akkor gondozhatják őt a gyerekek, akár felváltva, beosztva. Kereshetünk valakit, aki középsulisként zsebpénzért cserében vállalja, hogy egy-két gyerekünkkel elviszi a kutyát minden este sétálni. Ellenőrizni kell őket, de csak az elején nehéz. Kiszámolhatjuk, hogy mennyi zsák eledel fogy el, és azt internetről rendelhetjük házhoz meghatározott időnként. Elkészíthetünk egy fix bevásárlólistát, ami egy boltból rendelhető: wc papír, ecet, olaj, rizs, stb, ami minden hónapban kell. Talán havi 1-2 ezer forinttal többe kerülhet ez így, de a rengeteg idő, stressz és benzinpénz, amit elvesz a nagybevásárlás, lehet van, akinek megéri. Ha van helyünk tárolni, akkor nagyobb mennyiségeket többhavonta is berendelhetünk, így a szállítás már ingyenes is lehet. A legtöbb városban van ilyen szolgáltatás vagy nagyáruházból vagy magánvállalkozó közreműködésével. Összeállhat a nagyobb család, és lehet közösen intézni a nagybevásárlásokat. Ha megengedheti magának valaki, hogy segítséget kérjen pénzért, akkor az is sokat számít (bébiszitter, vasalónő, takarítónő).
  3. egyszerűsítés – sokat segíthet például, ha rendszerezzük a szekrényünket, és csak olyan ruhákat őrzünk meg, amiket tényleg hordunk, így a gyerekekkel sincs annyi vita, mert haladni tud sorban a pólók között (van akinek ez az álomcél, tudom, mi sem tartunk még itt). Lehet alkalmazni konmari módszereket, fengshuit, akármi válik be a rendszerezésben. Az egyszerűség a lényeg. Ha mindenkinek csak egy bögréje és pohara van, akkor kevesebb a vita azon, hogy “miért a sárgát, kéket, pedig a pirosat akartam, nem mégis a kéket”. Ha minden reggel kétféle étel közül lehet választani, akkor megint egyszerűbb az élet. Van műzli vagy szendvics. Majd hétvégén varázsolunk. Nálunk a szelektív táplálkozás miatt amúgy se kell túl kreatívnak lennem, mert elég kevés ételt fogadnak el (már közel 40 az egy évvel ezelőtti 6-hoz képest!!). De ebédre, vacsorára már könnyebb alkotnom, mint reggel, amikor mindenki bamba. Egyszerre ne is akarjunk mindent leegyszerűsíteni, kezdjük a legkritikusabb napirendi dologgal. Nálunk a reggel a legnehezebb, mert a gyerekek szeretnének elmerülni a játékban. Mivel nincs külön konyha-étkezőnk, hanem egy légtér van, nehéz kitiltanom a játékokat a konyhából, de igyekszem. Biztonsági okokból is. Reggel egyszerűen nincs játék. Ha már felöltöztek, akkor talán, amíg elkészül a reggeli (és én az ebédet is reggel készítem össze, a tízóraival és uzsonnával együtt, mert minden itthonról megy). Nincs tévé. A plusz zaj, a képernyő-kötődés, a felesleges ingerek semmi jót nem hoznak a reggeli készülődésbe, még akkor sem, ha legalább addig “csendben van” a gyerek. Nem éri meg, mert a gyerek is feszültebbé válik. Főleg, ha fel is kell állni a tv elől. Nincs tablet sem, számítógépes játék vagy akármi jutna még eszébe. Gyors reggeli készülődés van, inkább a reggeliző asztalnál jusson több idő a beszélgetésre. Én erre vágyom. Néha sikerül, és olyankor nagyon jó. Nálunk az is be szokott válni, hogy elpakolunk minden játékot dobozokba, és csak 3-4 féle marad a házban. Sokkal kreatívabban és elmélyültebben játszanak a gyerekek. Pár hetente pedig cserélgetjük, vagy kibontunk egy dobozt, és azzal 2 óra csodásan eltelik. Havonta egyszer közösen leülünk mesézni vagy filmezni. És akkor az egy családi program. Előre kiválasztjuk mindenki meséjét vagy filmjét, és haladunk sorban. Persze a gyerekeknek mindig jut egy-egy 10 perces mese, mi szülők pedig valahogy kibékülünk majd 😉
  4. jóga, mindfulness, meditáció, jelenlét, agykontroll – szellemünk frissen tartása azzal, hogy megpróbálunk a jelenben jelen lenni sokat segíthet abban, hogy az idegrendszerünk, a lelkünk feltöltődjön. Mindegy, hogy a mosogatásban elmerülve éljük meg a jelent, vagy tényleg elmegyünk-e közösségbe jógázni. A lényeg, hogy megtanuljuk elcsendesíteni az elménket. pexels-photo-243128Ez nekem rengeteget segített abban, hogy bármikor képes legyek megálljt parancsolni akár az indulataimnak, a félelmeimnek is. Egyszerűen megengedjük az agynak, hogy pihenjen. És nem gondolunk a jövőre, a feladatokra, csupán azt figyeljük meg, hogyan mozdul az ujjunk, miként domborodik a mellkasunk minden lélegzetvételnél. Ez számomra az egyik legerőteljesebb lélekpihentető. A közös szinezés (imádom a felnőtt szinezőket) a gyerekekkel, a közös festés, gyomlálás, faragás, ásás, faültetés, bármi olyan munka, ami apró részletekből épül fel és alkot valamit, csodálatos hangulatot képes varázsolni. Persze öt gyerekkel egyszerre nem biztos, hogy stresszmentes, de meg lehet próbálni beosztani a gyerekeket a feladatra, előre leülni és megtervezni, hogy ki mit fog csinálni. És elengedni a tökéletesség iránti igényünket, elfelejteni azt, hogy mindeközben minden és mindenki maradjon tiszta. Nem számít, hogyan kezdünk hozzá. Az első úgysem lesz idilli. De hétről hétre egyre jobb lesz. Legújabb szerelmem a scrapbooking és a bullet journal. Érdemes rákeresni ezekre a technikákra is, mert megdolgoztatja az elmét alkotás közben és a gyerekekkel együtt is lehet például albumot készíteni.
  5. kevesebb feladat, kevesebb tennivaló – ezer felé kell menni, állandóan rohanásban, mindig van valami tennivaló. Menni kell ilyen szakkörre, olyan fejlesztésre, amolyan látogatóba, angol órára, úszásra, mamához…. nem. time-management-1Túl sok. De mind kell! Mind kell? Ha az ovi nem tudja megoldani a fejlesztéseket, akkor bizony vinni kell. De minden egyszerre hatásos lehet? Talán a kevesebb ebben az esetben is több. Mert sok fejlesztés, sok magánóra, rohangálás nem ér annyit, mint egy igazán jól feldolgozott fejlesztő feladat, és egy kellemes, szeretettel megtöltött közös este. A gyermek érzelmi stabilitását az otthon, azok az emberek, akikhez kötődik adják. Ha szikla akarsz lenni, akkor ne taxizz az egész városban non-stop rohanásban. Akkor légy szikla minden értelemben. Légy kiegyensúlyozott, nyugodt, lassulj le. Vállalj kevesebbet. Nekem ez egy óriási lecke, és sajnos még mindig nem tanultam meg. Mindig azt hiszem, hogy még birok többet, hogy 10 éve ennél sokkal több is ment… ja, se gyerekeim nem voltak, se ennyi idős nem voltam, se ennyi táskám nem volt a szemem alatt. Sok minden máshogyan volt 10 éve. El kell fogadni.
  6. étrend, táplálkozás, vitaminok, sport, mozgás – azt szokták mondani, hogy a hűtőhöz mászkálás nem sport. Sőt, még egy közhely: az vagy, amit megeszel. Én személy szerint nagyon komoly minőségi javulást éreztem az életemben, amikor elhagytam a cukrot kb 10 éve. pexels-photo-209449És este 6 után már nem eszek. Igyekszek sokat enni reggel. Nem fogytam feltétlenül (bár akkor igen, amikor elkezdtem), sőt most egy éve tartjuk a glutén és tejments diétát és semmit se fogytam vele, viszont megduplázódott az enegriám. Éjjel is (már amennyit sikerül aludni) sokkal minőségibb az alvásom. Tavaly volt lehetőségem egy héten kétszer is elmenni sportolni kb két hónapon át. Isteni volt. Most arra készülök, hogy beszervezek mindenkit, hogy heti kétszer kimehessek futni esténként vagy reggelente. Ha valamelyik gyermek velem tartana, én csak örülnék is neki. De van otthoni torna is, sőt erre szakosodott edzők is. A mozgás, a kintlét, a szabadság, a természet a legnagyobb kincsünk. Kint szinte megszűnik a fiam szenzoros lenni. Szinte semmi tünete nincs. Egyre önállóbb. Már alig várom, hogy a szenzoros kertünkben elindítsuk a klubfoglalkozásokat, mert az biztos, hogy rengeteget fog jelenteni. A sport, a természet fontos a gyereknek és a szülőnek is. De együtt megélni a legjobb. A hétvégi túrázások, kerti munkák a legjobbak a családnak nálunk.
  7. “én-idő”, me-time, kényesztetés, gondoskodás – kinek mit jelent a kényesztetés? Van, aki arra vágyik, hogy végre vegyen egy habos fürdőt, van, aki manikürről álmodik, én például írni szeretek és színezni, rajzolni, alkotni (nem vagyok tehetséges, egy picit se tudok rajzolni, de ez nem tart vissza). Miért ne lehetne délelőtt 11:30-kor beállni a zuhany alá 5 percre és élvezni, hogy csak úgy zuhan ránk a víz? Ha spórolósak vagyunk (gyűlölöm a pazarlást), akkor fel tudjuk fogni a vizet egy lavorba, vagy kádba és fel tudjuk használni felmosáshoz vagy akár előmosáshoz. Azt azért megjegyzem, hogy a nagyobbik fiam élete első évében ritkán fordult elő, hogy 1 percnél tovább zuhanyozzak, és előre napokkal egyeztettük a férjemmel, hogy mikor szeretnék hajat is mosni. 22815334_10154872467655952_2568195358257325210_nMa már eljutok oda, hogy fürödjek egy jót, de az még várat magára, hogy a körmeimet is átlakkozzam rendszeresen. Ez van, akinek nem fontos, van, aki vágyik rá, van aki csak álmodozik róla. Mindenki más. És mást akar. Ez így van jól. De meg kell találnod azt, amire Te vágysz, és azért elindulni, még ha csak bébilépésekkel is. Tudom, hogy ez nem annyira egyszerű, de talán reggelente vagy napközben könnyebb időt fordítani erre is. Én például betettem a kicsit a csatos pihenőszékébe, és odahúztam magam mellé. És énekeltem neki közben. Ez azért nem igazi egyedül töltött én-idő, de a semminél, és a rossz közérzetnél sokkal jobb.
  8. gyereksarok, játszószoba, craft-corner, alkotósarok, tanulósarok, tanulószoba – a gyerekek úgy tanulnak önállóságot, ha megengedjük nekik azt. pexels-photo-51174Ha van egy saját területük, amiért ők a felelősek (de azért egy kétévesnek egy egész szoba még nagyon sok), akkor bizony a napi rutin része lehet, hogy ő azt tartsa rendben. Nyilván eleinte közösen kell megcsinálni, de ha az mindennap megtörténik, akkor előbb-utóbb szokássá válik (állítólag 21 nap állandó ismétlés minimum kell). Ahogyan önállóbban a gyerekek, egyedül öltözködnek, egyre kevesebbet kérnek segítséget, felszabadul a szülő egy kicsit, és inkább csak figyelemmel kell kísérni, mit alkot a gyerek a fene nagy szabadságával. Ehhez a módszerhez zseniális ötleteket ad a Montessori-elv, akár Pinteresten, blogokon, közösségi médiákon keresztül felfedezhető.
  9. művészetterápia – az alkotásnál már írtam erről, de csak érintőlegesen. A művészet gyógyít. Egy én-könyv elkészítése, a rajzterápia, a meseterápia mind mind segít abban, hogy sok terhet letegyünk. Érdemes ezt a témát kicsit körüljárni.
  10. őszinteség, nyitottság, tisztaság, becsület, szeretet – szabad sírni. unnamedSemmit nem fojtunk el, minden érzésünkhöz jogunk van. Kimondjuk, ha valami bánt, még akkor, amikor még ki lehet mondani szépen. Ha megbántjuk egymást, bocsánatot kérünk. Ha eltörünk valamit, megragasztjuk. Ha kiborul valami, feltöröljük. Ha ölelésre vágyunk, akkor ölelünk. Ha egyedül akarunk lenni, akkor megadjuk ezt is egymásnak. Jogunk van önmagunknak lenni, az álmainkat megvalósítani. Mindannyiunknak. A gyermekeinknek éppúgy, mint nekünk szülőknek.

 

Remélem, ez a pár tipp segít, de a lista nem teljes, és nem is válhat be minden mindenkinél. Mindannyian megérdemeljük, hogy jobb életünk legyen. És a legtöbb értéket nem pénzzel teremtjük.

Szeretettel ölellek:
Mariann

Kövess minket Facebookon is!

Interjúk

Skolik Ágnes írónő elnevezte az adomány tarsolyainkat

Mik ezek a tarsolyok? Kitaláltuk, hogy három kis tündértarsolyt teszünk fel a honlapunkra, amelyben tudunk pénzt gyűjteni. Mindegyik tarsoly egy különleges ajándék nekünk.

Manósipka, Tündérszárny és Varázserő – három tarsoly, amelyet Te tölthetsz meg szeretettel és jósággal!

Skolik Ágnes írónő nevezte el ezeket a tarsolyokat, ennek kapcsán készítettem vele egy interjút! Fogadjátok szeretettel:

Kék Erdő Alapítvány: Mióta élsz külföldön, miért költöztetek el?

Skolik Ágnes: 2011-ben költöztem Németországba a második férjemhez. Ő már hosszú ideje itt élt, és miután megelégeltük a távházasságot, elindultam világgá én is.

KEA: Mikor kezdtél írni? És mikor jelent meg az első könyved? Melyik volt az?

SÁ: Írni 40 éves korom körül kezdtem, de ez akkor még nem volt rendszeres tevékenység. Egy hosszabb mesét írtam, aztán több év szünet következett megint.

Az első könyv anyaga 2008 körül készült el, anyagi és egyéb okot miatt csak 2015-ben került a kézirat a nyomdába. Ez a könyv A csodatermő fa, 6-10 éveseknek való meséket és verseket tartalmaz.

KEA: Vannak gyermekeid, unokáid? Mesélj róluk!

SÁ: Az első házasságomból van három gyermekem, már felnőttek, 25, 29, 30 évesek. Ők Magyarországon élnek és dolgoznak. A nagylányom most a kisunokámmal van otthon, aki hamarosan 1 éves lesz. A középső fiam az édesapja órásüzletében dolgozik, a kisebbik pedig természetvédelmi mérnöki diplomával az Erdészetnél. A kisunokám pedig természetesen a világ leggyönyörűbb kislánya, aki örökké mosolyog, és szeret mondókákat, dalocskákat hallgatni.

KEA: Miért írsz? Mit ad neked az írás?

SÁ: Eleinte azért írtam, mert eszembe jutottak olyan történetek, amiket úgy gondoltam, érdemes lenne leírni. Már ezek a mesék is tanító, tanmese jellegűek voltak, ezt azóta is igyekszem megtartani, de azóta született már népmesei ihletésű mesém is. Az utóbbi időben már tudatosabban írok. Legutóbbi könyvem például a kisunokámnak készült, versekkel, mondókákkal, sok-sok színes illusztrációval. Az írás maga kikapcsol, és örömet okoz. Amikor írok egy mesét, akkor teljesen beleélem magam, ott vagyok a mese helyszínén, és látom, hallom, ami épp történik. Ez jó érzés, jó szórakozás, sokkal jobb, mint egy szappanopera a tv-ben. Aztán az írás eredménye az olvasók visszajelzései hatalmas erőt adnak, azt sugallják, hogy jó úton haladok, mert a meséim másnak is örömet okoznak.

KEA: Hogyan kerültél kapcsolatba a Kék Erdő Alapítvánnyal, és miért segíted a szervezet munkáját?

SÁ: Világ életemben szerettem segíteni, adakozni is szoktam, és gyűjtéseket is szerveztem több alkalommal, rászorulóknak. A Kék Erdő Alapítvány munkája több okból is közel áll a szívemhez: egyrészt mert gyerekekkel kapcsolatos, és nagyon sok okos tudásanyagot ad közre, amelyek az egészséges gyermekek szüleinek is hasznosak, és hatalmas segítség azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke “kicsit más” . Emellett adománygyűjtéssel is foglalkozik, és így megint van egy “hely”, ahol segíthetek az önkéntes munkámmal.

KEA: Hol érhetőek el a könyveid?

SÁ: A könyveim könyvesboltban nem kaphatóak. Nálam lehet őket megvásárolni, a weboldalamon keresztül, vagy emailben.

( www.skolikagnes.hu, skolikagnes@gmail.com)

KEA: Mi a következő lépés? Mik a terveid az írással kapcsolatban?

SÁ: Két mesekönyvem jelent meg eddig, és egy mondókás. Most újra egy mondókáson töröm a fejem, pontosabban a versikék már megvannak, már “csak” meg kell valósítani a könyvet.

Közben gyűlik az anyag egy mesekönyvhöz. Ebben a könyvben nyomon követjük majd az évszakok, és az időjárás változását, a növények, állatok életét egy év alatt.

Mivel a gyerekek nem csak mesét hallgatni, hanem játszani is szeretnek, ezért az egyik mesémhez játékok ( memóriajáték, kirakó), a másikhoz színezőfüzet készült. Ezeket hamarosan megmutatom a nagyközönségnek és megvásárolhatóak lesznek már ebben a hónapban.

*****

A tündér tarsolyokat itt tudod megtekinteni!

Üdvözlettel: Hornyák Mariann