CSALÁD SZEREPE · SZENZOROS BLOG

Egy ANYA naplója (2.rész)

— vigyázat, felkavaró, mélyről meginduló bejegyzés következik! —

– Szenzoros feldolgozási zavar egy anya lelkén át megszűrve –

Kedves Naplóm!

Tegnap véget ért a téli szünet és ma újra iskolába, óvodába mentek a gyerekeim. Emlékszem 2-3 éve egy ilyen januári hétfő szent ünnepnap volt, várva-várt megváltás a hosszú, kihívásokkal teli téli szünet és a tökéletlen ünnepek után.Akkoriban, bár én ennek egyáltalán nem voltam tudtában, a gyerekem mindenkit tökéletesen megvezetve maszkolta szinte végig az óvodás éveket. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy az
óvodában okos, ügyes, motiválható, szófogadó, kifogástalan viselkedésű kislányom a csoportszobából kilépve hárpiává változott. Szerencsétlenségemre ez minden alkalommal rajtam csattant, mert én jártam érte a húgával az óvodába. Gyakorlatilag az első kérdése veszekedésbe/kirohanásba torkolt és onnantól szinte lefekvésig ment a harc, az örökös ellenkezés, a testvére szekálása. A világ legrosszabb anyjának éreztem magam és egyre erősebben motoszkált bennem a kérdés, hogy hogyan fordulhat ki magából ennyire az a gyerek, aki az idegenek, az óvónők, a doktornéni, de még a pszichológus előtt is egy földreszállt angyal, egyedül engem és a szűk családját tiszteli meg ezzel a folyamatos ellenkező, dühös, impulzív viselkedéssel.

Bár láttam volna akkor ezt az egészet összefüggéseiben és bár tudtam volna fele ennyit a szenzorosságról, amit most tudok. Bár mertem volna szembemenni a sok jótanáccsal és azokkal a hangokkal, akik egy átlagos kisgyerek elrontott nevelésében keresték a hibát. Sosem tartottam magam különösen jó anyának, de azok a hónapok, évek gyötrelmesek voltak. Mikor pedig egyre tehetetlenebb vagy, egyre jobban érzed kifolyni az irányítást a kezed közül, úgy leszel egyre kétségbeesettebb és kerülsz egyre távolabb a kézenfekvő megoldásoktól.

Sosem felejtem el azt a nyári napot, mikor egy táborban töltött konfliktusos napja után az ismerős konduktorunk egy kávé mellett végre kimondta, amit én hosszú hónapok óta tudtam legbelül, hogy a lányom viselkedése már nem fér bele abba, amit egy tipikus 5,5 évestől elvárunk. Rengeteg helyen lógott ki a rendszerből, rendkívül szűk volt rá a skatulya és időről-időre már kortárs közösségben is elkezdte tágítani a határait. Néhány hónapon belül sok testi és lelki furcsaságának lett neve, s ma már tudom, hogy egy SPD-s, szenzoros ingerkereső, multiallergiás, atipikusan tehetséges kislányt nevelünk, ennek minden szépségével és buktatójával.

Mára már megfordult a világ, reggelente gyomorgörccsel gondolok az iskolára és alig várom, hogy hazaérjen hozzám. Bármennyire is jó helyen van, folyamatosan látom és érzem, hogy nem ismerik, nem értik igazán. Míg korábban azt gondoltam, bárki más jobban kezeli, jobban szót ért a gyerekemmel, mára megtanultam értelmezni a legapróbb jeleit is és néha már ő maga is képes kimondani, mi zavarja leginkább. Folyamatosan gyakorlom az elfogadást. Próbálom átkeretezni a dolgokat, tökéletességet keresni a tökéletlenségben és kimerevíteni azokat a pillanatokat, amik erőt adhatnak egy nehezebb napon. Olyankor piszok nehéz, sokszor nem tudom már magam mivel vigasztalni, akkor pedig pár percre/órára jó belesüllyedni az önsajnálat mocsarába. Legerősebb kapaszkodóm pedig, hogy kezdem megérteni, mivel állunk szemben. A megismerés pedig hatalmas erőt adott és újra megéreztem azt a szülői kompetencia érzést, amiről már régen lemondtam.

Tudom, hogy nem vagyok tökéletes anya, nincs mindig türelmem a játszmákhoz, de egyre többször értem meg, mi húzódik ezeknek a húzd meg- ereszd meg játékoknak a hátterében és már sokszor képes vagyok egy kérdéssel, öleléssel, viccel elkerülni a robbanást.

Gyomorgörccsel vártam ezt a januári hétfő reggelt. Soha nem gondoltam volna, de egyre többször gondolok elfogadással arra, hogy magántanuló legyen. Hogy kicsit kiszálljunk a mókuskerékből, amit tökéletes neurotipikus gyerekek és pedáns szüleik hajtanak. Néha jó lenne csak úgy elbújni a világtól és megélni együtt minden tökéletlen napot a maga tökéletességében minden elvárást nélkülözve. Már értem, hogy ezekre találták ki a téli szünetet.

Képzés · KOMMUNIKÁCIÓ · SZENZOROS BLOG · Szenzoros Kert Tündérországban

Ha az életem a Kék Erdőben játszódik, az elveszett kisfiú vagyok vagy inkább a tündér?

részlet a Tündérek a Kék Erdőben című könyvből (Hornyák, 2021.)

 

Tündérek a Kék Erdőben

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sűrű erdő, az erdő szélén pedig egy picinyke falucska. A faluban lakott egy kisfiú, akinek a szülei meghaltak régen már. A kisfiú a nagymamájával élt. Nagyon kíváncsi természet volt ez a gyermek, mindig bajba került, mert beleütötte az orrát mindenbe. Bármi történt a faluban, neki tudnia kellett róla. Ez a kíváncsi kisfiú folyton izgett – mozgott, nehezen tudott figyelni a tanító nénire, sokkal jobban érdekelte, vajon hova repülnek a galambok az iskola fölött. Vajon merre kúszik a giliszta, és mivel tölti el az egész napot a vakond? Nem érdekelte az algebra. Nem akart énekelni és kottát olvasni. A világ dolgai izgatták. Minden, ami kint történt. Folyton kérdezgette a tanító nénit, hogy vajon a felhők hova mennek, amikor mi már nem látjuk őket? A pocsolyával mi történik, amíg mi alszunk? A pék mikor alszik?

 

Egyik nap a nagymamája nagyon megszidta a fiút rossz magaviselete miatt. Bánatában a kisfiú nekivágott az erdőnek. Mindig oda vonult el, amikor gondterhelt volt. Szégyellte, hogy ő nem tud olyan ügyes lenni, mint a többiek. Mindenki tudta pontosan, hogyan kell a padban ülni, mikor szabad beszélni. Ő bezzeg mindig elrontotta még ezt is. Nem bírta megjegyezni, hogy jelentkezni kell, és nem figyelt eléggé magára ahhoz, hogy észrevegye, már megint az ablak felé fordulva ül az órán. A tanító néni a falu összes gyerekét tanította egy teremben, így kevés ideje maradt arra, hogy mindenkivel külön foglalkozzon. Ezt a kíváncsi kisfiút sokkal nehezebb volt lefoglalni, mint az összes többi gyereket együttvéve.

Barangolásai alatt soha nem ment messzebb a harmadik erdősáncnál. Tudta, hogy a nagymamája nem tudna olyan messze érte jönni már. Ha pedig elmaradna, ő biztosan utánaindulna.

Ment a kisfiú, sétálgatott. Letört néhány száraz ágat. Nehéz volt a szíve, nem tudta, hogyan tudna jobb gyerekké változni. Vágyott rá, hogy legyen egy barátja, de biztos volt benne, hogy addig, amíg ő a rossz gyerek az iskolában, soha nem lesz egy igazi barátja sem.

Ki akarna barátkozni egy olyan rossz gyerekkel, aki dudorászik órán, és állandóan felidegesít mindenkit a buta kérdéseivel. Pedig ő tényleg tudni akarta ezt a sok mindent.

Bóklászott tovább az erdő óriási fái között, majd megpihent az egyik patak partján. Leült egy faóriás törzsének támaszkodva. A fa kérge egy részen annyira sima volt, és pont úgy ívelt, hogy kényelmesen el tudott helyezkedni az árnyékban. A patakban kristálytiszta víz csörgedezett, csilingelve futott tovább a fák között. Miért nem lehet ezt a csilingelést hallgatni zeneórán? Miért nem lehet ezt megtanulni a hangszereken játszani? Van-e ennél mesésebb hang a világon?

 A kisfiú hallgatta a zenét, amelyben a lombkoronák susogása szolgáltatta a kórust, a kispatak pedig a szólót.

Mélázgatott a fiú a természet csodáján, érezte, ahogyan a nap sugarai simogatják az arcát. Egyre erősebbnek érezte a fényt, ahogyan az áthatolt a lombok alatt. Lehunyta a szemét, élvezte a lágy zenét. Ahogyan a nap melegítette az arcát, az álom kerülgetni kezdte. Lassan álomba merült, elszunnyadt a fa alatt a csörgedező patak partján.

Ő úgy érezte, csak egy pillanatra hunyta le a szemét, de bizony, mire felébredt, már teljesen besötétedett. Annyira megijedt, hogy vajon a nagymamája mit fog szólni, hogy hirtelen felpattant, és futásnak eredt. Szaladt a fák között, a bokrok megtépték a ruháját, a sötét erdőben nem látott semmit, mindenben megbotlott. Majd egy nagyobb gyökér földre kényszerítette. Elesett, és beleszédült az esésbe. Észre se vette, hogy a rossz irányba szaladt el. A földön fekve, szédelegve, egyre jobban aggódni kezdett. Küzdött a könnyeivel. Már nem ismerte fel az erdőt, már nem tudta, hogy hol van. A tenyere alatt érezte a nyirkos mohát, a csúszós faleveleket.

Eltévedt.

Pityeregni kezdett. Bántotta, hogy ő még ezt is elrontotta. Biztosan nagyon aggódik a mamája.

Ott sírdogált egy bokor alatt. Fázott, félt. Magányos volt. Mérges volt. Szomorú. Elhagyatott.

A dühe egyre erősödött. Cikáztak a gondolatai. Minden rossz élménye feltört a legmélyebb emlékeiből is. Már annyira mérges volt, csak azt érezte, hogy rombolni akar. Annyira dühös volt, hogy szétfeszítette az érzés. Fel akart robbanni, ordítani akart, ütni, törni, zúzni. Keservesen zokogni kezdett, ordított a feje felett elvonuló sötét felhőknek, ahogyan néha eltakarták a holdat.

Összeroskadt, tehetetlenségében már csak sírni tudott.

Elég régóta itt ücsöröghetett már, amikor egy vékonyka, halk hangot hallott meg.

Nem is tudta, honnan jött a hang, de tudta, hogy abba kell hagynia a pityergést, hogy hallja, ki beszél hozzá.

–  Miért sírsz, drága lélek? – kérdezte a kedves hang.

–  Hagyj békén! – morogta oda a kisfiú.

– Látom, nem érzed jól magad. Szívesen hagylak, ha ezt akarod. Egy ideig idekuporodok a bokor tövébe, és vigyázok rád, amíg jobban nem érzed magad. Szólj, ha szeretnél beszélgetni, vagy jól esne egy ölelés. Én várok rád.

Nem tudott mit válaszolni a kisfiú. Nagyon meglepődött. Ilyet neki nem szoktak mondani.

–      Nincs szükségem rád, menj el! – próbálkozott újra a kisfiú.

–      Ha szeretnéd, arrébb megyek. Sajnos azonban nem tehetem meg, hogy elmegyek. Az én erdőmben vagy. Az én feladatom, hogy vigyázzak rád. De ne aggódj, az én világomban szabad dühösnek lenned. Ordíthatsz is. Bárhogyan érezheted magad. Ha pedig már nem akarod rosszul érezni magadat, akkor érezheted jól is. Itt nálunk egészen egyszerű ez.

–      Nem is érzem rosszul magam. Most már tényleg hagyj békén te, rusnya dög!

–      Tudod, én szívesen vagyok veled, és szabad magad rosszul érezned is. Azt sajnos nem engedhetem meg, hogy bánts engem vagy bárki mást. Én itt vagyok veled, amíg elmúlik a rossz kedved. Egyébként mi miatt vagy ennyire dühös?

–      Nem vagyok dühös! – ordította a kisfiú.

–      Rendben. Kérlek, velem ne ordibálj. Én csak azért vagyok itt, mert úgy látom, szeretetre vágysz. Én tudlak téged szeretni. Úgy érzem, hogy igazán szeretetre méltó lelked van.

A kisfiú nem tudta, mit mondhatna. Újra potyogni kezdtek a könnyei. A bokor alól közelebb húzódott a kedves hang gazdája, és a vállára tette a kezét.

–        Sírj nyugodtan. Engedd ki bátran. Szabad sírni. Az én erdőmben mindent szabad érezni.

–        Milyen erdő ez? Eltévedtem. Hol vagyok?

–        Ez a Kék Erdő, egy különleges varázsvilág, ahol tündérek laknak. Olyan tündérek, mint te magad is vagy mint én.

–        Ezt hogy érted? Én nem vagyok tündér. Csak egy hülye gyerek vagyok, akit mindenki utál. Egy felesleg vagyok. Egy teher. Senki nem szeret engem igazán. Te meg én nem is hasonlítunk, miről beszélsz?

–        Nem kell hasonlítanunk. Az a jó, ha mind különbözőek vagyunk. Így mindig találunk egymásban valami különlegeset, amit csodálhatunk és amit megtanulhatunk egymástól. Nem ez a lényeg? Hogy mindig tudjunk növekedni? Hogy minden nap egy picivel jobbá váljunk, egy picivel jobbá tegyük a világunkat?

–        Nem tudom. Lehet. Haza akarok menni a nagymamámhoz.

–        Rendben. Elkísérlek az erdő széléig.

A kisfiú nagyon kíváncsi lett, nem tudta legyőzni a természetét, de emlékezett, mennyire türelmetlen szokott lenni mindenki a faluban, amikor kérdezett, így most nem mert megszólalni. Követte az új barátját.

Egy patak partjára értek, ahol egy tutaj várta őket. Felszálltak, megkapaszkodtak az evezőkben, és ellökték magukat a parttól. A kisfiú leste, hogyan hajtja a tutajt a másik, és utánozni próbálta.

A holdfény megvilágította az arcukat, a patak felszínén megtört a csillagok fénye. A kisfiú csodálattal figyelte a mellette evező tündért. Megfigyelte a furcsa sapkáját, a ruháját. Valahogy úgy látta, hogy ez a tündér majdnem ugyanolyan, mint ő. Nem zavarta a tündér csúcsos füle, sem pedig a nagy szemei, amelyek kristályokként ültek az arcán állandóan mosolyra készen.

Egyre világosabb lett, és a fények a vízfelszínen játszadozni kezdtek, színessé váltak, táncoltak. Ragyogó falhoz értek, amin egy hatalmas kapu volt. Az óriási kapu előtt több csónak ringatózott, mindegyikben egy-két tündér. Némelyiknek hosszú fehér haja volt, de mindegyik ugyanolyan sugárzóan mosolygó szemekkel figyelte a kisfiú érkezését. Úgy üdvözölték, mintha régóta várnák őt. Ahogyan kinyílt a kapu, egy egész tündérváros tárult a kisfiú elé. Minden tündér megállt egy pillanatra, és nagy szeretettel, örömmel köszöntötte a kisfiút.

Felcsillant a szemük, ahogyan meglátták őt. Érezte a kisfiú, hogy a puszta jelenlétével is örömet okozott. Úgy tűnt, itt a puszta létezése is boldogságot hozott a tündérekhez.

–        Szeretnél kérdezni az otthonomról? – kérdezte a tündér a tutajt hajtva.

–        Rengeteg kérdésem van!

–        Akkor kérdezz! Figyelek rád!

A kisfiú hadarni kezdett, ömlöttek a gondolatok az agyába, nem is tudta, milyen sorrendben tegye fel a kérdéseit, hogyan tudna minden pillanatot megőrizni. Érezni akarta örökké ezt a szeretet, ami itt mindent körbevett. Ahogyan keresztül hajóztak Tündérváron, átértek a várfal másik oldalára, és kihajóztak a holdfénybe. Csordogáltak tovább a patakon, maguk mögött hagyták a tündérek mesés városát. Közben a kisfiú csak kérdezett és kérdezett. A tündér pedig türelemmel válaszolt mindenre.

Az erdő széléhez közel kikötöttek, sétáltak tovább a fák között.

–        Szeretnék visszajönni hozzád. – suttogta óvatosan a kisfiú. Elszomorodott a szíve, ahogy arra gondolt, hogy neki vissza kell mennie az iskolába. Oda, ahol senkinek nem csillan fel a szeme, amikor a terembe lép. Inkább csak nagy sóhajokat hall mindig, akármerre jár.

–        Téged már megérintett a tündérek ereje. A szívedben van a Kék Erdő varázslata. Keresd mindig önmagadban a szeretetet. És, amikor úgy érzed, hogy szükséged van rám, sétálj csak vissza a patak partjára, érintsd meg a víz tükrét. Én akkor hallani fogom, hogy a szíved szomorú, és barátra vágysz. Akkor eljövök érted újra, és játszhatunk együtt.

A kisfiú lelke megtelt reménnyel. Elindult haza a nagymamájához. Tudta, hogy a mamája nagyon mérges lesz, de már nem félt. Ezután a kisfiú minden nap eljött a tündérhez játszani iskola után. Egész életükben barátok maradtak.

CSALÁD SZEREPE · SZENZOROS BLOG

Egy ANYA naplója

—- vigyázat, felkavaró, mélyről meginduló bejegyzés következik! —- Szenzoros feldolgozási zavar egy anya lelkén át megszűrve —– 

Kedves Naplóm!

 

A mai nap is egy szar volt, egy utolsó, bűzös, híg fos, a pöcegödör legalja, ahonnan alkalmanként kinézel, hogy pillanatokra elmerülj a normális világban. Hogy azt érezd, hogy élsz, úgy igazán.

Nem elég aludni, ha a lelkünk fáradt el.
forrás: pexels (#marcelo_chagas) Egy anya naplója

Hogy az előző fél óra, a meltdown, az üvöltés, a csúnya beszéd, csapkodás, az ordibálás és dobálás csak egy rossz álom. Nem velem történik. Nem az én mindennapjaim, nem az én valóságom.

Néha elképzelem, hogy hogyan alakult volna az életem, ha mindkét gyerekem neurotipikusnak születik?!

Milyen lenne az a szirupos, cukormázas, rózsaszín anyaság, amiről anyám, Ördög Nóra meg a Kismama magazin beszél?!

Eszembe jut, hogy esténként, altatás után, nem a szenzoros –, ADHD-s, autista Facebook csoportokat túrom, hanem az anyukás adok-veszek csoportban Next őzikés ruhákat vadászok a karácsonyi fotózásra. De évek óta nem járunk ilyen helyekre. Na jó, tavaly azért készült rólunk egy karácsonyi kép, a Mikulás ünnepségen, a férjem munkahelyén, nem sokkal azelőtt, hogy egy kiborulás közepén a garázson keresztül távoznunk kellett a buliról, mert az előre egyeztetett mindenmentes Mikulás csomagba mégsem mentes dolgok kerültek, így nem kaphatott belőle.

Aztán arra is gondoltam, milyen lenne fejlesztés helyett balettre járni vagy akrobatikus rockira és hogy szeretnék én is népszerű anyuka lenni, akivel mások kedélyesen elbeszélgetnek az iskola előtt, míg a gyerekekre várunk, de legalábbis nem fordítanának hátat, ha megjelenek.

Sokszor gondolok rá, hogy min múlott?!

Genetikán, a terhesen kapott H1N1 oltáson, a koraszülésen, oxigénhiányon vagy ezeken mind együtt? Esetleg a Sorson, Karmán, Istenen, valami felső hatalmon?

Persze a mindennapokban ezek ritkán jutnak eszembe. Sokszor csak teszem a dolgom, mint egy robot, főzöm a mentes menüt, adagolom a vitaminokat, megyünk a fejlesztésekre, századszor is kedvesen megkérem, ne bántsa a húgát, ha az sikít, ne kenje össze vizes gyurmával a frissen mosott tükröt vagy legalább a vacsoraasztalhoz vegyen fel minimális ruhát az Éva kosztüm helyett.

És ma mi volt a baj? Fáradt volt? Éhes? Front van, esetleg telihold? Kimerítette a matek? Zavarta a húga? Nem jutottunk le a levegőre? Esetleg ezek mind vagy bármilyen kombinációja?

Sokszor egy rohadt nyuszikának érzem magam, akivel sapkában és anélkül is csak a baj van. Közben meg tudom, hogy a legnagyobb baja neki van a világgal, önmagával, a dühének a kontrollálásával, az őt cserbenhagyó érzékelésekkel, amitől a világ instabil lesz és kiszámíthatatlan és most ki kell engednem a gőzt, mert én vagyok életének legbiztosabb pontja meltdownon innen és túl.

 

—– ezeket az érzéseket egy olyan anya tolla formálta szavakká, mondatokká, aki évek óta érteni próbálja a gyermekét. Az írásait név nélkül, legmélyebb tisztelettel, lecsupaszított őszinteségében jelenítjük meg az ő engedélyével. ——

www.facebook.com/szenzoroskert oldalon tudtok követni bennünket

A szenzoros gyerekek szülei FB csoportban pedig kapcsolódhattok a közösségünkkel, anya és apa sorstársakkal, szakemberekkel és pedagógusokkal.

 

Szeretnél többet olvasni a szenzoros feldolgozási zavarról? Az oldalunkon sok bejegyzést találsz a témában az elinduláshoz!

Fejlesztő, Terápia · SZENZOROS BLOG

Az SPD kifejtése tömören – részlet a könyvből

Részlet a Tündérek a Kék Erdőben című könyvből, mely az SPD-ről szól, és hamarosan megvásárolható lesz az Alapítvány gondozásában. A kekerdo.hu oldal tartalmának, részletének másolása,  megjelenítése kizárólag a forrás megjelenítésével engedélyezett.

*

“Az érzékelési rendellenesség akardályozottságot jelent az érzékszerveinken át felfogott információk mindennapi könnyebb felhasználásában. Az érzékelési rendellenesség nem olyan jellegzetes akadályozottség, mint a vakság, vagy a süketség, hanem inkább egy a különböző idegrendszeri (neurológiai) rendellenességeket lefedő gyűjtőfogalom.”

Carol Stock Kranowitz, M.A.: Zűr-zavaros gyermek

 

Carol könyve kiváló szakmai anyag, a magyar fordítás azonban hoz olyan fogalmakat, amelyek pontatlanok (érzékelési rendellenesség vagy vakság, süketség). Ha ezen felül tudunk emelkedni, akkor a magyar fordítás is adhat számunkra értékes, új tudás.

Tehát itt az érzékek harmonikus egységbe rendezésének nehézségével állunk szemben, ez az SPD, a szenzoros feldolgozási zavar.

Eredetileg dr. A. Jean Ayres foglalkozott ezzel a területtel, 1955-ben írta meg első cikkét, 1972-ben adta ki az első könyvét a témában. Így indult el a szenzoros feldolgozási zavar felfedezése. Majd Carol Stock Kranowitz, M.A. foglalta össze a szenzoros integráció jellemzőit, mindennapi működésre való hatásait The Out-of-Sync Child címmel kiadott könyvében 1998-ban. Ennek a könyvnek a második kiadása 2005-ben jelent meg, majd Magyarországon Nagy László Lajos fordításában 2012-ben tarthatta kezében az első olvasó magyar nyelven. Én magam 2012-ben Angliában találkoztam először a szenzoros feldolgozási zavarral, magyarul nem találtam ekkor még szülők számára is érthető leírásokat. Így érthető, hogy a magyar szakirodalom főként dr. Ayres munkásságára tudott akkor még támaszkodni, és azt is láthatjuk, miért tud oly’ keveset a szakma erről a jelenségről.

Ki Carol Kranowitz, mi köze van az SPD-hez?

Carol zene, mozgás és drámatanár. Carol nem volt gyógypedagógus, amikor az első SPD-s ovisait kezdte el megfigyelni. Majd képezte magát, főként dr. Ayres munkásságából tanult. Az első könyvét, az említett The Out-of-Sync Child sok nyelvre lefordították. (A második kiadás a Zűz-zavaros gyermek magyar címet kapta. A cím lehetett volna A kibillent gyermek, vagy bármi hasonló, ami magyarázza az out-of-sync jelenséget.) Carol azon túl, hogy megmutatta a világnak milyen az, amikor a gyermek out-of-sync, tehát nincs benne a saját egyensúlyában, arra is adott választ, hogyan lehet in-sync, egyensúlyban, mi segíti hozzá a saját lelki és idegrendszeri harmóniájához. Mint amikor a gitárt zenélés előtt be kell hangolni, mert meglazulnak a húrok. Van, hogy a húrokat rossz helyre rögzítjük. Na, ilyen az SPD.

Az alapmű után sok könyvet írt még a témában. Az Out-of-Sync Child könyv második kiadását már átdolgozta Lucy Jane Miller, PhD, és egy átdolgozott verzióba sorolta a szenzoros feldolgozási zavar kategóriáit. A magyar kiadású könyv több ponton ír diagnosztikáról, foglalkoztató terapeutákról, hiszen fordítás.

Ma Magyarországon nincs a szenzoros feldolgozási zavarnak olyan BNO kódja, amelyet a pszichiátrián szoktak adni. Egyéb kódok alá be tudják mégis sorolni, nem biztos azonban, hogy az egyértelműen kiderül a vizsgálatokból, hogy önálló tünetegyüttesként szerepel a szenzorosság vagy pedig úgy gondolja a szakember, hogy pl. az autizmus spektrumzavart adja fő diagnózisként, és kiemeli a szenzoros feldolgozási zavart az autizmus egyik tüneteként. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen vezető tünettel indulunk neki a fejlesztésnek. Hajszál, sőt, hajszálacska választja el ezeket az idegrendszeri akadályozottságokat egymástól, és mély ismeret nélkül a szakembereknek is nehéz különbséget tenni. Azért az igen fontos, hogy a szenzoros gyermek vagy felnőtt nem feltétlenül autista. Az autista gyermek nem feltétlenül mutat erős szenzoros tüneteket.

Dr. Miller szerint a szenzoros feldolgozási zavar (SPD) egy átfogó terminus, és három fő kategóriát rendez a fogalom alá.

Ez a három fő SPD kategória a magyar fordításra támaszkodva Carol könyvében:

Ingerület szabályozási rendellenesség (Sensory Modulation Disorder)

Az első kategória a szabályozás tehát. Ide soroljuk az alábbi altípusokat:

  • Túlérzékenység (Sensory Overresponsivitiy – valójában nem érzékenység a szó hagyományos értelmében, inkább egyfajta túlreagálás)
  • Kevésbé érzékenység (Sensory Underresponsivity – ez a kifejezés is inkább a reakció, az idegrendszeri válasz hiányát jelenti, egyfajta tompaságnak hívhatnánk)
  • Fokozott ingerkeresés (Sensory Seeking)

Ingerület megkülönböztetési rendellenesség (Sensory Discrimination Disorder)

Érzékelés-alapú mozgásos rendellenesség (Sensory-Based Motor Disorder)

A mozgásos rendellenesség két altípusa:

  • Testtartási rendellenesség (Postural Disorder)
  • Ügyetlenség (Dyspraxia)

 

Dr. Miller vezette fel ezeket a fogalmakat, és az ő könyve ezeket meg is magyarázza (Sensational Children: Hope and Help for Children with Sensory Processing Disorder), én nem ismétlem őt.

A gyerek nem tudja, hogyan kell “normálisan” működni

Az izgalmas az, amikor egy egyénen belül az összes altípus keveredik, hiszen teljesen lehetséges, hogy különböző érzékszerveken keresztül más típusú feldolgozással válaszol az idegrendszer. Így lehetséges, hogy egy ügyetlen gyermek fokozottan ingerkereső, miközben hallásában túlreagáló, érzékeny.

A szenzoros feldolgozás a központi idegrendszerben történik. Amikor az agy nem végzi jól a munkáját, akkor nem tudja a beérkező ingereket összehangolni, így a gyermek nem tud értelmes, adekvát, következetes viselkedéssel válaszolni az érzéki információkra. Mivel az ingerek, érzékelésből érkező információk feldolgozása és felhasználása nehézséget okoz, nem tudja megfelelő szinten megtervezni cselekvéseit, így például tanulási nehézségekbe ütközhez. Sok gyermeknél csupán ez a tünet jelenik meg, és egy BTMN- papírral tanulási nehézségre hivatkozva távoznak a vizsgálatról.

Én magam egyetértek Carollal, amikor azt írja, hogy a normális működésre nem képes a gyerek, nem tudja hogyan kell, és nem azért nem csinálja, mert nem akarja. Akarja ő, mint ahogyan a kíváncsi kisfiú is vágyik rá, hogy normális legyen, bármit is jelentsen az. De nem tudja, hogyan kell azt megcsinálni.

Carol arra is kitér az említett könyvében, hogy melyek azok a tünetegyüttesek, amelyek nem szenzoros feldolgozási zavar miatt nehezítik meg az életünket. Ide kapcsolja a fent említett tanulási nehézséget, az ADHD-t , autizmust, illetve azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik kiemelt tehetséggel megáldottak. A könyv említi többek között a lelki hátterét az SPD-nek, amivel én is dolgozok ebben az írásomban. Kiemeli a szorongásos némaságot, a szelektív mutizmust, amely egy szorongásos rendellenesség. Gyakran társul az SPD és a mutizmus.

A zűr-zavaros gyerek könyv is sorolja az allergiákat, amelyekkel az SPD gyakran létezik együttesen. Kiemeli Carol a kazein és a glutén bűnösségét, és javasolja a beazonosított allergének kivonását, szerinte is sok érzékelési zavar szűnhet meg az étkezés módosításával. Ezzel több dietetikus, neurológus, orvos is egyetért, sok ezer család többéves tapasztalata bizonyítja ezt külföldön és Magyarországon is.

Ez – csak úgy mint az autizmusnál – azt jelenti, hogy egy ADHD-val diagnosztizált egyén működési zavarainak hátterében állhat SPD, sőt, hathat rá mindkét zavar egyszerre.

Mindenki lehet néha SPD-s?

Időnként minden gyermek és felnőtt is mutathat zavaros viselkedést. Néha mindannyunknak szüksége van a felhangolásra a szinkronba kerüléshez. Az SPD-s gyermeknek és felnőttnek is lehetnek viselkedés problémái, de ez nem jelenti azt, hogy minden magatartászavarral élő gyermek szenzoros!

Közösségben a leggyakoribb nehézséget okozó kategória az önszabályozás zavara. Ezeknek a hátterében lehet szenzoros feldolgozási zavar, de akár más fejlődési zavar is. A hangulat szabályozása, a felpörgés és a megnyugvás irányítása nehézséget okoz. Ez az első kategóriánk az SPD terminusán belül. Ehhez kiváló terápia a szenzoros diéta.

Ebbe az önszabályozási zavar kategóriába tartozik még az alvás és annak zavara, illetve az evés, az ehhez kapcsolódó emésztés. Az éberség, aktivitási szint és figyelem, azaz a szociális és érzelmi élet szintén az önszabályozási problémák összetevői. Az szociális és érzelmi élet zavarához akár a kötődési zavart és az alkalmazkodóképesség hiányát is sorolhatjuk.

Carol a könyvében részletesen elemzi ezeket a kategóriákat példákkal együtt. Így én nem ismétlem el, amit ő már leírt.

Amit sokszor hangsúlyoz ő is, és én is igyekszek többször leírni, hogy nagyon körültekintő vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy az SPD-t megállapítsa a szakember, és különválassza az ADHD-tól, az ASD-től. És itt már komoly a tét. Mert amíg egy ADHD-s gyermeknek segítséget nyújthat akár a gyógyszeres kezelés is, egy szenzoros gyermeknek nem fog segíteni. A szenzoros feldolgozási zavar támogatására Carol és dr. Miller is azt javasolja, hogy kizárólag a szenzoros integrációra és a célzott aktivitások szenzoros diétájára összpontosító terápia az, amely valóban képes támogatni a szenzoros gyerekeket.

Amit el kell fogadnunk, és ezáltal egy csodás eszközzé is válhat a kezünkben, hogy időnként mindannyian küzdünk szenzoros feldolgozási zavarral. Amiről ez a könyv is szól az pedig az, hogy kimerültség, szorongás, stressz, feldolgozatlan traumák, elvárások, amelyeknek nem tudunk megfelelni mind meg tudja zavarni az agy működését. Ha képesek vagyunk magunkban felfedezni ezeket, ha bele bírunk nézni a tükörbe, akkor sokkal könnyebben tudunk segíteni a gyermekünknek is. Én ebben tudok segíteni neked, ezért írtam le a gondolataimat.

Honnan érkeznek ingerek, mik azok az érzékek? – SPD háttérinfó

Alapvetően két irányból érkeznek az agyba ingerek. Vannak az úgynevezett távoli érzékek, amelyek kívülről érkeznek hozzánk 5 érzékszervünkön, távoli érzékelőinken keresztül:

– látás (vizuális érzékelés),

– hallás (auditív érzékelés),

– szaglás,

– ízlelés,

– érintés (taktilis).

És vannak a belső érzékek, amelyeket az agy a testen belüli csatornáin ér el, így ezek test-központú érzékelők:

– belső fül (vesztibuláris rendszer – egyensúlyérzék)

– belső szervek (interoceptív rendszer)

– izmok, izületek rendszere (proprioceptív érzék)

Akik vettek már részt Kék Erdős SPD workshopon, tudják ezt, ezeken az érzékelési területeken szoktunk végigmenni. Beszélünk a hideg-meleg érzékeléséről, az emésztés érzékeléséről, sőt még a gyermek növekedésének fájdalma is felmerül, egyeztetünk egyéb egyéni kapcsolatokról, kinek milyen kombinációkban alakulnak ki ezek az integrációk. Kiemelten fontosnak tartom a tudásmegosztást, a tapasztalatcserét. Ezért bátorítok mindenkit, hogy olvassa el a magyarul megjelent szakmai anyagokat, így Carol könyvét vagy a STAR kutató intézet SPD anyagait a Kék Erdő Alapítvány honlapján.

SPD itthon

Ma Magyarországon a diagnózisok között ritkán szerepel önállóan a szenzoros feldolgozási zavar, saját egyedi BNO kódja pedig eddig még nem használatos. Viszont gyakran kap a gyermek olyan kódot, amely egy fő problémát emel ki. Ez sokszor meghatározhatatlan vagy egyéb, be nem azonosítható zavarokra utal. Mert nem tudják megmondani, hogy mi a baj. Vannak olyan BNO kódok, amelyek egyszerűbbek, ha a szenzorosság mellé kerülnek: ASD, ADHD, említettük ezeket már. Minél közelebbi a diagnózis a valós problémához, annál szerencsésebb helyzetben van a gyermek, mert akkor esélyes, hogy a számára kiírt terápia valós segítséget fog hozni. Attól, hogy egy orvosi vizsgálaton átesik, még nem válik sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekké papíron, nem kap oktatási kódot.

Két út van: az egyik az orvosi vizsgálatok, akár állami, akár magán vonalon. A másik pedig az, amikor a pedagógiai szakszolgálaton keresztül kezdeményezi az iskola vagy az óvoda a vizsgálatokat. A szülő saját kérésére is fordulhat a pedagógiai szakszolgálathoz, a legtöbb helyen igazán segítőkészek, és nincs garancia arra, hogy csak azért, mert odamentünk, már azonnal bizottság elé is állítják a családot. Mindeközben megértem a félelmet is, hogy az SNI státusz kirekesztettséget is jelenthet. Mindenkinek saját döntése kell legyen, hogy mit enged be az életébe, és mit hagy ki.

 

Ha van még kérdésed, vagy egyszerűbb magyarázatokra vágysz itt az orientációs oldalunk az SPD-ről!

A könyvben a szenzoros diétát is említjük majd. Facebook oldalunkon mindig friss infókkal várunk! www.facebook.com/szenzoroskert

 

Üdv,

Mariann

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Megígérjük, hogy csak hasznos információkat fogunk küldeni nektek! 🙂

Pici türelem...

Köszönjük, hogy megtisztelsz a bizalmaddal!

CSALÁD SZEREPE · KOMMUNIKÁCIÓ · SZENZOROS BLOG

Hétköznapok hősei: az anyukák

Szenzoros feldolgozási zavarral él a gyermekem, ez sok erőt ad nekem abban, hogy a debreceni Kék Erdő Alapítvány mindennapjain keresztül segítsem a minket körülvevő családokat.

Még csak hat éve vagyok édesanya. Az első három évben egy, majd két gyerekkel, most pedig már 8 gyerekkel töltöm a napjaimat. (a tanulókör miatt!, nem lettem nyúl)

Soha nem gondoltam volna, hogy egy édesanya ennyire sok apró baromsággal kell megküzdjön a mindennapokban. Azt pedig végképp nem gondoltam volna, hogy ez a sok baromság valójában nem is az. Hanem a gyermekeim idegrendszerének a fejlettségével egyenes arányosságban jelenlévő természetes vagy enyhén természetellenes jelenségek. A lényeg, hogy egy édesanya eszméletlenül sok kreativitást kell kipréseljen magából, ha balhék nélkül akarja végigélni a napokat.

Gondoltam összeszedek nektek néhány apró szabályt, útmutatást, amiket én saját magamnak bevezettem, hogy megkönnyítsem az életemet.

Erősen megfontolom, hogy mi éri meg a fáradtságot. Vannak dolgok, amikért nem éri meg szájtépni vagy akár csatázni.

Következetesen hozok szabályokat: ha ma lehet, akkor holnap is, vagy legalábbis valami egyedi csillagálláshoz kell kötni. Csakúgy neki szabad másiknak nem, most igen, holnap nem… ez nem működik. Ha ma tilos, akkor holnap is az. Pl. ha egy játékon összevesznek, nem tudják megosztani, cserélni, békénhagyni vele a másikat, és mindkettő teljesen egyidőben tart igényt ugyanarra, akkor az hozzám kerül addig, amíg el nem dől, hogy kinek fontosabb. Nincs balhé. Van, hogy már hozza az egyik, hogy tegyem fel a polcra, mert nem tudnak megegyezni.

A lényeg, hogy megválasztom a csatáimat bölcsen. Mert az én készleteim is korlátozottak. Ha türelmes és gondoskodó anyuka akarok maradni ( igyekszek), akkor nagyon kell az a bizonyos “ez már rólam lepereg” attitűd. Például, amikor a gyerekeimet elő kell mossam ahhoz, hogy le tudjam őket fürdetni, mindig hálát adok az égnek, hogy hajlandóak a szabadban játszani. Van lehetőségük összekoszolni magukat, és végre össze is koszolja magát az én szenzorosom. Persze egy hét alatt több koszt szed össze, mint egy átlag gyerek egész életében, de nem bánom.

Az én elméletem lényege a minimalizmus és az igény szerinti nevelés. Egyik kedvenc mondásom: “Attól, hogy kaptál egy kaktuszt, még nem muszáj ráülnöd.” Tehát ne csináljak problémát abból, ami alapvetően nem probléma.

Nehézségek, amik nálunk adódtak (persze csak néhány szösszenet), és megoldások, amelyek nálunk beválltak:

Öltözködés

  • a gyerek nehezen vált ruhákat az évszakok között. A bélelt téli cipőjét már júliusban el tudtuk idén pakolni, ez óriási javulás.
  • hosszú ujjú póló vagy pulcsi – sajnos esélytelen. Akármilyen a mintája, anyaga, nem számít. Szóval a gyerek télen két rövidujjú pólót hord. Vagy hármat. A kabát alatt.

Hogyan értem el, hogy már ennyi ruha van rajta, és az időjárás változással a ruhatárunk is változik?

Ezzel a kis projekttel, amit kb 2,5 éves korában kezdtünk el. Kihelyeztünk egy hőmérőt az ablakon kívülre, a hűtőre pedig egy rajzolt hőmérőt, amelyhez hozzá voltak rendelve a megfelelő ruhák. A ruhákat kinyomtattam, kivagdostam, a hőmérőhöz együtt illesztettük oda. Reggel megnézi, hány fok van kint, leellenőrizzük az időjárás jelentést, majd megnézzük, hogy ezekhez a hőfokokhoz milyen ruha illik. Nincs hatalmi harc, mert az én akaratom nincs benne a folyamatban. Még így sem biztos, hogy működik minden, de a lelkemnek sokkal jobb, az biztos. Itt a link az eredeti cikkemhez a raisinghumans oldalamon:

ENOUGH!

what-to-wear-in-weather

Étkezés

  • ez az a témakör, amit nagyon elengedtem. 6 féle ételt evett, azokat se keverve. Most már közel 2 év bélflóra gyógyító, tisztító étrend után, több, mint 30 féle ételt eszik, már nem is számolom.
  • a zöld színű levest (brokkoli -spenótos krémleves) engedem, hogy burgonyaszirommal kanalazzák ki kanál helyett.
  • a gyümölcsöket, amikhez nem érne hozzá alapvetően, egy műanyag csontváz letört karjával ehette meg. (kérjétek számon, van fotóm, megkeresem majd!)
  • az étel hőmérsékletére nagyon figyelek.
  • nálunk a süti nem tiltott vagy korlátozott. Mivel banán, almapüré, spenót és egyéb okosságokból készül ráadásul finomított kristálycukor, finomított lisztek vagy ízfokozók, tartósítószerek nélkül, simán adom akár reggelire is.
  • csak víz vagy néha tiszta gyümölcslé – nem támogatom, hogy a gyerek rászokjon a löttyökre, így nincs belőle gond, veszekedés, nem harcolunk a fogorvos miatt, stb.

Egyéb területek

  • A gyerekem a barlanglakó ősemberek nemes génállományával született. Bár behúzza néha maga után az ajtót, (ritka) a kilincset még nem tanulta meg használni. Rugós szunyoghálós ajtót szerelek fel. Egyszerűen nem tud a haja alá menni az infó, főleg nem akkor, ha gondolkodik valamin, vagy akkor, amikor épp nem gondolkodik csak bambul.
  • Zajtűrése elég alacsony, de zajolni imád. Gyakorlatilag folyton kiabál. Ezért egy 0-5 skálán gyakoroljuk a hangadást, hogy megtaláljuk és értelmezni tudjuk, hogy mi a néma – 0, a suttogás – 1, a halk beszéd – 2, a normál beszéd – 3, a hangos beszéd – 4 (ez már csak ritkán bent, inkább kint) és a kiabálás – 5 (ezt csak az udvaron, kertben, szabadban). Mivel egész nap szenzoros gyerekekkel vagyok, ez mindenkinek áldott tudás.
  • Nem bírok olyan stresszes hatalmi játszmákat végigvinni, mint például a büntetés vagy a jutalmazás. Egyszerűen hiszek abban, hogy a gyerek természetesen viselkedik; ha “rosszalkodik”, akkor rosszul érzi magát, ha “jól viselkedik”, akkor meg jól érzi magát. Ha szeretném őt egyensúlyban tartani, akkor segítek neki, hogy jól érezze magát. Ehhez ismernem kell az ő szeretetnyelvét, hogy mitől boldog. És azon a nyelven szólok hozzá. A szeretet, az odafigyelés, a gondoskodás, a közösen eltöltött minőségi idő egészen biztosan elegendőek ahhoz, hogy egy gyermek boldog legyen tárgyak, jutalmak, fenyegetések, büntetések nélkül is. Ezáltal a gyermek belső önértékelési rendszere is fejlődik,  nem egy tőle távol álló, mások által rajzolt képhez kell igazodnia, hanem önmagát fedezheti fel. Ez a teljesen letisztult elv számomra nagyon megkönnyíti az életet. A suliban is működik. Nincs semmilyen értékelés. Nincs jutalmazás, nincs büntetés. Csak simán célok vannak, megvalósítások, elégedett arcok, az odavezető úton pedig sok tanulás.

Van még kérdésed? Most ennyi ötletem volt hirtelen, de mindenképpen írj, ha szeretnél még tippeket! Csatlakozhatsz hozzánk a szenzoros csoportban is, vagy a tanulókörben, ha oktatási tippekre is vágysz.

Kövess minket Facebookon bátran, mert ott is sok szenzoros tippet osztunk meg. 🙂

Kék Erdő Alapítvány – Szenzoros Kert

Üdv,

Mariann