CSALÁD SZEREPE · SZENZOROS BLOG

Egy ANYA naplója

—- vigyázat, felkavaró, mélyről meginduló bejegyzés következik! —- Szenzoros feldolgozási zavar egy anya lelkén át megszűrve —– 

Kedves Naplóm!

 

A mai nap is egy szar volt, egy utolsó, bűzös, híg fos, a pöcegödör legalja, ahonnan alkalmanként kinézel, hogy pillanatokra elmerülj a normális világban. Hogy azt érezd, hogy élsz, úgy igazán.

Nem elég aludni, ha a lelkünk fáradt el.
forrás: pexels (#marcelo_chagas) Egy anya naplója

Hogy az előző fél óra, a meltdown, az üvöltés, a csúnya beszéd, csapkodás, az ordibálás és dobálás csak egy rossz álom. Nem velem történik. Nem az én mindennapjaim, nem az én valóságom.

Néha elképzelem, hogy hogyan alakult volna az életem, ha mindkét gyerekem neurotipikusnak születik?!

Milyen lenne az a szirupos, cukormázas, rózsaszín anyaság, amiről anyám, Ördög Nóra meg a Kismama magazin beszél?!

Eszembe jut, hogy esténként, altatás után, nem a szenzoros –, ADHD-s, autista Facebook csoportokat túrom, hanem az anyukás adok-veszek csoportban Next őzikés ruhákat vadászok a karácsonyi fotózásra. De évek óta nem járunk ilyen helyekre. Na jó, tavaly azért készült rólunk egy karácsonyi kép, a Mikulás ünnepségen, a férjem munkahelyén, nem sokkal azelőtt, hogy egy kiborulás közepén a garázson keresztül távoznunk kellett a buliról, mert az előre egyeztetett mindenmentes Mikulás csomagba mégsem mentes dolgok kerültek, így nem kaphatott belőle.

Aztán arra is gondoltam, milyen lenne fejlesztés helyett balettre járni vagy akrobatikus rockira és hogy szeretnék én is népszerű anyuka lenni, akivel mások kedélyesen elbeszélgetnek az iskola előtt, míg a gyerekekre várunk, de legalábbis nem fordítanának hátat, ha megjelenek.

Sokszor gondolok rá, hogy min múlott?!

Genetikán, a terhesen kapott H1N1 oltáson, a koraszülésen, oxigénhiányon vagy ezeken mind együtt? Esetleg a Sorson, Karmán, Istenen, valami felső hatalmon?

Persze a mindennapokban ezek ritkán jutnak eszembe. Sokszor csak teszem a dolgom, mint egy robot, főzöm a mentes menüt, adagolom a vitaminokat, megyünk a fejlesztésekre, századszor is kedvesen megkérem, ne bántsa a húgát, ha az sikít, ne kenje össze vizes gyurmával a frissen mosott tükröt vagy legalább a vacsoraasztalhoz vegyen fel minimális ruhát az Éva kosztüm helyett.

És ma mi volt a baj? Fáradt volt? Éhes? Front van, esetleg telihold? Kimerítette a matek? Zavarta a húga? Nem jutottunk le a levegőre? Esetleg ezek mind vagy bármilyen kombinációja?

Sokszor egy rohadt nyuszikának érzem magam, akivel sapkában és anélkül is csak a baj van. Közben meg tudom, hogy a legnagyobb baja neki van a világgal, önmagával, a dühének a kontrollálásával, az őt cserbenhagyó érzékelésekkel, amitől a világ instabil lesz és kiszámíthatatlan és most ki kell engednem a gőzt, mert én vagyok életének legbiztosabb pontja meltdownon innen és túl.

 

—– ezeket az érzéseket egy olyan anya tolla formálta szavakká, mondatokká, aki évek óta érteni próbálja a gyermekét. Az írásait név nélkül, legmélyebb tisztelettel, lecsupaszított őszinteségében jelenítjük meg az ő engedélyével. ——

www.facebook.com/szenzoroskert oldalon tudtok követni bennünket

A szenzoros gyerekek szülei FB csoportban pedig kapcsolódhattok a közösségünkkel, anya és apa sorstársakkal, szakemberekkel és pedagógusokkal.

 

Szeretnél többet olvasni a szenzoros feldolgozási zavarról? Az oldalunkon sok bejegyzést találsz a témában az elinduláshoz!

PROJEKTEK · Tanulókör

Tanulókör tájékoztató 1.0

Az első tájékoztatónk roppant kellemes hangulatúra sikeredett, szerintem estig elbeszélgettünk volna, annyi mindent megosztottunk, és vágytunk megosztani! Újra csinálunk ilyet hamarosan!

Köszönöm-Gabriel-Norman
Köszönöm, hogy eljöttetek <3

 

Pénteken, (feb 23) délután 3 és 6 óra között sok mindenről szó esett. Igyekszem tömören összefoglalni mindent, amiről szó volt, vagy amiről akartam beszélni:

  • a Kék Erdő Alapítvány bemutatkozott,

ITT tudsz olvasni egy régebbi írást rólam-tőlem, rólunk,

ITT pedig a legfrissebb (bár már ez is tavalyi) bemutatkozónkat.

  • Néhány alapvető tézist megfogalmaztunk:
  1. A tanulókör célja, hogy a magántanulók és családjaik számára biztosítsa az ideális fejlődési lehetőséget, légkört és ezzel együtt az elfogadást, tiszteletet és megértést.
  2. Nem vagyunk “semmi-ellenesek”, mi a gyermekekért hívjuk életre a projektet, nem valami ellen.
  3. Alternatív módszerekkel és szemlélettel fogunk tanítani, élményeket adni, lehetőségeket teremteni, életre felkészíteni.
  4. A gyerekek munkáiról, tanulmányairól folyamatos dokumentációt készítünk, amely elérhető a szülő, a befogadó iskola által is.
  5. Külső értékelési rendszert nem vezetünk be, a gyermek belső értékelését igyekszünk támogatni, eszerint negyedévente, félévente önmagához mért szöveges véleményt írnak a tanítók, tanárok arról, hogyan fejlődött a különböző részterületeken.
  6. Minden gyermek egyéni fejlesztési tervet kap figyelembe véve a saját egyéni tanulási stílusát és már meglévő tudását.
  7. A befogadó iskolákkal igyekszünk baráti kapcsolatot kiépíteni, a gyermek pedagógusait rendszeresen tájékoztatni, szükség esetén mentorálni.
  8. Családjainknak, főleg a szülőknek rendszeresen szervezünk workshopokat, tréningeket, foglalkozásokat.
  9. A tanulókör nem profitorientált projekt, egyetlen gazdasági célja az önfenntartás.
  10. Minden szülőt szeretettel fogadunk önkéntesként vagy fizetett óraadóként, segítőként.
  11. A tanulókör a családok közösségi munkájából alakul ki, amit nem tudunk mi, szülők elvégezni, csak azért fizetünk külsősnek.
  12. Tej-, glutén-, cukormentes étrendet biztosítunk, figyelembe vesszük a gyermekek allergiáit (azokat teljesen kizárva az étrendből – mindenki ugyanazt fogyasztja!)
  13. Több debreceni szervezettel együttműködve tervezzük a heti programjainkat, foglalkozásainkat (a teljesség igénye nélkül: Fény Felé Alapítvány és Kreatív Műhely, American Corner, Lépésváltó Program, Resuli Alapítvány, Gyémántbogarak, stb.)
  14. Kutyaterapeutával, fejlesztő pedagógussal, gyógypedagógus asszisztenssel és gyógypedagógus, pszichológus és jógaoktató részvételével támogatjuk a tanítványainkat és tanítóinkat.
  15. Egy vegyes korosztályos alsó és egy felső osztályt indítunk, hogy a jelenleg már magántanuló gyermekeket be tudjuk fogadni. Elsőseink iskolafelkészítő foglalkozásokkal kezdik az évet, azaz egy 0. osztályos iskolára hangoló 2 hónappal indulnak. Az iskokafelkészítő programunkat a Manó Gyermektanoda keretében indítjuk Deákné B. Katalin mentorálásával (külsős ovisok is jelentkezhetnek).
  16. Egy csoport 5-8 fővel indul.
  17. Nyári napközis tábort indítunk, amely csapatépítő foglalkozásokkal készíti elő a közös munkát.

 

magyar web
Tanulókör a Kék Erdő Alapítvány támogatásával

Mivel nagyon sok a tennivaló, és több szülő már szeretne beiratkozni, készítem a dokumentációt, és azokat kiküldöm az érdeklődő családoknak.

 

A jelentkezés folyamatos, de szeretném az első csoport létszámát június végével lezárni. Az azon túli jelentkezés is lehetséges, sőt évközben is, de elképzelhető, hogy helyhiányunk lesz akkor már. Helyet fenntartani senkinek nem tudunk.

 

A jelentkezés és felvételi menete:

(Kedves Szülő, engedd meg, hogy tegeződjünk, kérlek!)

  • küldj egy e-mailt nekem:

Hornyák Mariann

Kék Erdő Alapítvány

kekerdoalapitvany@gmail.com

  • kérj tőlem egy jelentkezési lapot (de igyekszem letölthetővé tenni a Facebook Csoportunkból is), én elküldöm. Azon minden instrukció rajta lesz.
  • elektronikusan vagy nyomtatott formában juttasd vissza a jelentkezési lapot nekem.
  • egyeztessünk időpontot a beiratkozáshoz.
  • gyere el a családi napunkra.
  • gyertek nyári táborba.
  • gyertek el az “évnyitónkra” augusztus utolsó szombatján, aminek keretében akár falmászó versenyt is rendezhetünk.

Ha van még kérdésed, gyere a Facebook Csoportba: Kék Erdő Tanulókör, és kérdezz bátran!

Üdvözlettel: Hornyák Mariann, a Kék Erdő Alapítvány önkéntes szakmai vezetője

CSALÁD SZEREPE · KOMMUNIKÁCIÓ

Üresen

Itt ülök a csendben. Némán. Hallom, ahogyan a szívverésem a dobhártyámhoz ér. Minden dobbanás egy pillanat. Egy olyan pillanat, amit ürességgel tölt el a tehetetlenség. Mert üres vagyok. Nincs érzés a szívemben, nincs gondolat a fejemben. Fáradt vagyok. Nézem az életet, nem érzem. Nem ér el semmilyen inger. Kimerültem, elfogytam. Megint.

Már annyiszor felálltam. Már annyiszor összeszedtem magam, mosolyt vettem fel, továbbmentem. Most nem megy. Ez az utolsó, ez a vége. Nem megy tovább. Nem akarom ezt tovább.

Bevillan, ahogyan a kisfiam ma reggel megsimogatta az apukája arcát.

Közben robotként készítem a zsömléket, teszem őket a sütőbe. Nincs erőm ennél többet tenni. Van, hogy napokig csak épp létezem.

Ez így nem jó. Vannak emberek, akik csak megmérgeznek. Bénító mérgük tönkreteszi az életünket. Kell egy ellenanyag.

De ha éppen nem ezek az emberek küldenek a földre, akkor itt van az autizmus. A szenzorosság. A dührohamok. A kimerült, hajszolt gyermek. A kilátástalanság. A pénztelenség. A tehetetlenség. Az élet. Muszáj ennek nehéznek lenni?

Muszáj nekem mindent átérezni? Muszáj nekem mindig újra felállni? Saját mankómat faragom, mert kezet kevesen nyújtanak. De aki nyújt, néha az is elhúzza, mielőtt pont megérinthetném.

Sokszor írják nekem ezeket szülők. Sokszor olvasom ezeket a gondolatokat fórumokon, csoportokban, blogokon. Sokszor hallom ezeket a fejemben.

Nem számolgathatjuk naphosszat az ellenségeinket. Nem pazarolhatjuk az időnket azzal, hogy félelmeink árnyékának erős kontúrokat húzzunk. Vannak emberek, akik mérgeznek minket, a lelkünket. El kell őket engedni.

Jusson eszünkbe, hogy vannak olyanok is, akik a vulkán gyomrába értünk jönnének, és sziklaként nyújtják a kezüket felénk. Figyeljünk ezekre az emberekre! Fogadjuk el, hogy nem mindenki képes adni és szeretni. Van azonban sok olyan ember, aki bármikor segít. Nem biztos, hogy ők a családunk. Nem biztos, hogy ismerjük egymást. Lehet, hogy csak egy mellettünk elsétáló idegen. Bíznunk kell benne. Mert az üresség nem maradhat a lelkünkben. Fel kell töltenünk hittel, szeretettel, tenni akarással, tervekkel, álmokkal! Nincs soha vége.

Interjúk

Skolik Ágnes írónő elnevezte az adomány tarsolyainkat

Mik ezek a tarsolyok? Kitaláltuk, hogy három kis tündértarsolyt teszünk fel a honlapunkra, amelyben tudunk pénzt gyűjteni. Mindegyik tarsoly egy különleges ajándék nekünk.

Manósipka, Tündérszárny és Varázserő – három tarsoly, amelyet Te tölthetsz meg szeretettel és jósággal!

Skolik Ágnes írónő nevezte el ezeket a tarsolyokat, ennek kapcsán készítettem vele egy interjút! Fogadjátok szeretettel:

Kék Erdő Alapítvány: Mióta élsz külföldön, miért költöztetek el?

Skolik Ágnes: 2011-ben költöztem Németországba a második férjemhez. Ő már hosszú ideje itt élt, és miután megelégeltük a távházasságot, elindultam világgá én is.

KEA: Mikor kezdtél írni? És mikor jelent meg az első könyved? Melyik volt az?

SÁ: Írni 40 éves korom körül kezdtem, de ez akkor még nem volt rendszeres tevékenység. Egy hosszabb mesét írtam, aztán több év szünet következett megint.

Az első könyv anyaga 2008 körül készült el, anyagi és egyéb okot miatt csak 2015-ben került a kézirat a nyomdába. Ez a könyv A csodatermő fa, 6-10 éveseknek való meséket és verseket tartalmaz.

KEA: Vannak gyermekeid, unokáid? Mesélj róluk!

SÁ: Az első házasságomból van három gyermekem, már felnőttek, 25, 29, 30 évesek. Ők Magyarországon élnek és dolgoznak. A nagylányom most a kisunokámmal van otthon, aki hamarosan 1 éves lesz. A középső fiam az édesapja órásüzletében dolgozik, a kisebbik pedig természetvédelmi mérnöki diplomával az Erdészetnél. A kisunokám pedig természetesen a világ leggyönyörűbb kislánya, aki örökké mosolyog, és szeret mondókákat, dalocskákat hallgatni.

KEA: Miért írsz? Mit ad neked az írás?

SÁ: Eleinte azért írtam, mert eszembe jutottak olyan történetek, amiket úgy gondoltam, érdemes lenne leírni. Már ezek a mesék is tanító, tanmese jellegűek voltak, ezt azóta is igyekszem megtartani, de azóta született már népmesei ihletésű mesém is. Az utóbbi időben már tudatosabban írok. Legutóbbi könyvem például a kisunokámnak készült, versekkel, mondókákkal, sok-sok színes illusztrációval. Az írás maga kikapcsol, és örömet okoz. Amikor írok egy mesét, akkor teljesen beleélem magam, ott vagyok a mese helyszínén, és látom, hallom, ami épp történik. Ez jó érzés, jó szórakozás, sokkal jobb, mint egy szappanopera a tv-ben. Aztán az írás eredménye az olvasók visszajelzései hatalmas erőt adnak, azt sugallják, hogy jó úton haladok, mert a meséim másnak is örömet okoznak.

KEA: Hogyan kerültél kapcsolatba a Kék Erdő Alapítvánnyal, és miért segíted a szervezet munkáját?

SÁ: Világ életemben szerettem segíteni, adakozni is szoktam, és gyűjtéseket is szerveztem több alkalommal, rászorulóknak. A Kék Erdő Alapítvány munkája több okból is közel áll a szívemhez: egyrészt mert gyerekekkel kapcsolatos, és nagyon sok okos tudásanyagot ad közre, amelyek az egészséges gyermekek szüleinek is hasznosak, és hatalmas segítség azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke “kicsit más” . Emellett adománygyűjtéssel is foglalkozik, és így megint van egy “hely”, ahol segíthetek az önkéntes munkámmal.

KEA: Hol érhetőek el a könyveid?

SÁ: A könyveim könyvesboltban nem kaphatóak. Nálam lehet őket megvásárolni, a weboldalamon keresztül, vagy emailben.

( www.skolikagnes.hu, skolikagnes@gmail.com)

KEA: Mi a következő lépés? Mik a terveid az írással kapcsolatban?

SÁ: Két mesekönyvem jelent meg eddig, és egy mondókás. Most újra egy mondókáson töröm a fejem, pontosabban a versikék már megvannak, már “csak” meg kell valósítani a könyvet.

Közben gyűlik az anyag egy mesekönyvhöz. Ebben a könyvben nyomon követjük majd az évszakok, és az időjárás változását, a növények, állatok életét egy év alatt.

Mivel a gyerekek nem csak mesét hallgatni, hanem játszani is szeretnek, ezért az egyik mesémhez játékok ( memóriajáték, kirakó), a másikhoz színezőfüzet készült. Ezeket hamarosan megmutatom a nagyközönségnek és megvásárolhatóak lesznek már ebben a hónapban.

*****

A tündér tarsolyokat itt tudod megtekinteni!

Üdvözlettel: Hornyák Mariann

SZENZOROS BLOG · Szenzoros Kert Tündérországban

Néhány szó rólunk is

A Fairylandgarden Blog tartalmát elérheted a Blog.hu oldalon: KATT IDE!

Mielőtt a Kék Erdő Alapítványt bejegyezte a Debreceni Törvényszék, egy egyszerű blogot indítottam, mert már nem bírtam megülni a babérjaimon. A tenniakarásom a kezdetektől hajtott előre, így a szenzoroskerthez is elkezdtük a tereprendezést. A kert Debrecenben van, egy kis ház is áll rajta. Tópart, erdős rész, kispatak a kert végében, és elég nagy tér ahhoz, hogy a játékokat felállítsuk. Igyekszünk minden lomból, hulladékból építeni (nem szemétből), és környezettudatosan gondolkodni. Ez is fontos nekünk.

A házban egy szenzoros szobát alakítunk ki, igazi kis klubházat szeretnénk.

De vajon ki is áll emögött az egész alapítvány mögött? Írtam a régebbi blogunkon magunkról, itt tudod elérni. 

Word ArtEgy anyuka vagyok csupán, és nagy tervekkel indultam el ezen az úton. A tervek egy része módosul, ahogyan haladunk, mert csak arra tudunk menni, ahol nyitott kapuk várnak. Még nincs hatalmunk zárt ajtókat döngetni, és kinyittatni őket, de azért megyünk előre így is.

Szeptemberben gyógypedagógiát kezdtem tanulni, mert eredetileg egészen más vonalon képeztem magamat. Biztonságpolitikát tanultam, majd mesterdiplomát nemzetközi közgazdaságtanból szereztem. Öt évig szolgáltam az ENSZ-nél, miközben terrorelhárítás és túsztárgyalás témaköröket kezdtem pedzegetni az akkori Nemzetvédelmi Egyetem PhD programjában. Persze ez nem jött össze, mert leszállt a lila köd, és a kisbabám érkezése mindennél fontosabbá vált. A fiam 7 hónapos volt, amikor a férjemet áthelyezték Angliába, így az ENSZnek, a PhDnak és Magyarországnak egyszerre mondtam búcsút egy magányos szombaton, senki nem kísért minket ki még a repülőtérre sem. 3 évig éltünk Angliában, majd 2016 júliusában költöztünk vissza, ezúttal Debrecenbe. Debrecen a szülővárosom, és teljesen véletlen, hogy a férjem munkája ide csábított minket. A visszaköltözést már két gyermekkel csináltuk végig, tavaly megszületett a kisebbik fiunk is. Amikor már teljesen elmerültünk az autizmusban, beleláttam abba, hogyan élnek családok itthon, milyen segítséget nyújt a rendszer, milyen lehetőségeik vannak a gyermekeknek. Láttam azt, hogy milyen életútjuk van, illetve egész pontosan azt, hogy nincs valódi életútjuk. Nagyon kevés teheti meg, hogy egy életre beilleszkedjen, hasznosan töltse el az egész életét egy elfogadó közösségben. És nem is kell feltétlen azokat nézzük, akik értelmi sérüléssel, fogyatékkal élnek. Elég, ha a gyermek kilóg a sorból, és máris mennyivel nehezebb az élete. És mi van az olyan gyerekkel, mint az enyém? Aki autista, szenzoros, figyelemzavaros, hiperaktív, beszédészlelési zavarral és kiemelkedő IQ-val áldotta meg a sors? Tehetséggondozás? Egy átlagos, okos gyerek is küzd a sulival, mit tehet valaki, akinek tanulási zavara van?

dandelion-bessSzóval nem tudtam továbbsétálni. Meg kellett állnom, és azonnal elindítottam az alapítványt, még azt sem tudtam, hogy kinek és miben és hogyan akarok segíteni. Álmaim voltak, terveim nem. Akaratom volt, hatalmam nem. Tennivaló volt, pénz nem.

Úgyhogy most szépen alakul minden, július óta hivatalosan is dolgozom az egész ügyön. Egyelőre én vagyok az alapító, a szakmai vezető, minden nap előrébb lépünk, de még mindig ott tartunk, hogy én is és mindenki ingyen dolgozik, pedig én nagyon szeretnék minél több családot felkarolni. Munkát is adni. Ez is eljön majd egyszer. Remélem.

A rendszert megérteni nehéz. Megismerni a problémákat még nehezebb. Az emberek már nem hisznek. Nem hisznek senkinek. Önmagukban sem és másban sem. Valahogyan fel kell ébresztenem bennük a reményt. Hogy lehet jobb. De vajon lehet jobb? Vajon tényleg meg tudok küzdeni a világgal vagy kell-e megküzdenem egyáltalán?

Rengeteg kérdésem van. Nem tudom, hogy merre kell mennem, de húz a szívem.

tic-tac-toe-1777880_1920

 És követem. Aztán fogok hibázni. Majd lesz olyan is. És ez így van jól, mert kell az is. Én csak annyit kérek, hogy kaphassak egy kicsi esélyt, hogy mindent megjavítsunk, jobbá tegyünk, még akkor is, ha olyan úton akarok menni, amin még nem járt előttem senki. Nem biztos, hogy a járt út az üdvözítő. Az új azonban félelmetes. Sőt! Magányos. De menni kell.

Hornyák Mariann

Gyere, nézd meg a Facebook oldalunkat is!